85. nap

Még ölelni is nehéz néha

Korán volt ma is a reggel s kicsit nehéz volt felkelni és elindulni, s a hostelbe érve sem volt sokkal jobb a helyzet, kicsit egyedül éreztem magam. Cao nem volt sehol, Monica késett s minden tele volt szeméttel és mosatlan edényekkel, meg új tányérokkal és csészékkel, amiket tegnap kaptunk s még senki sem tudja, hogy mit kéne csinálni a régiekkel. Helyet kéne találni nekik...kéne...nem jött össze. Összekapkodtam kicsit az ebédlőt s belevetettem magam a szemétkupacba. Nagyjából két órába telt, amíg sikerült mindent szétválogatni, de nem bántam. Vicces, hogy miket gyűjtögetnek össze az emberek, hogy aztán eldobják. Volt ma bontatlan Skyr, chips, oreo, egy csomó tusfürdő, fogkrém és egyéb tisztálkodási szerek (miért költöttem én pénzt ilyesmire még az első héten?? ), de a legvadabb, amit ma találtam, az egy nagyon nagy csont volt, talán koponya lehetett valamikor, de elég sok darabja hiányzott. Ki cipel magával egy koponyát egy hostelbe? S már elcipelte addig, miért dobja ki?

Nehéz kicsit belejönni abba, hogy a saját munkámra koncentráljak s ne próbáljam meg egyedül takarítani a hostelt. Néha csak feltűnik, hogy "jaj, ezt is meg kéne csinálni s azt is meg kéne s ha már ott vagyok, akkor..." s így nem igazán lehet. Sokkal több időt vesz igénybe, mintha egyszerre csak egy dologra koncentrálnék. Tudom, hogy gyorsabb, egyszerűbb és célravezetőbb lenne, ha befejeznék egyszer valamit, amit elkezdtem, s csak utána fognék neki valami másnak, de mégis, amikor ott vagyok úgy érzem idő- és energiatakarékosabb megoldani, mint felmenni, befejezni, amit elkezdtem s visszamenni.

A paplanokkal még mindig folytatjuk a harcot, most épp az a baj, hogy minden tele van velük. A régiek még kint vannak, de az újak is, de nincs elég hely neki s ezért az emberek csak egymásra hányják őket s mivel nagyon zavart a paplanhegy, úgy döntöttem, hogy kicsit jobban sietek, mint általában és kezdek velük valamit. Kicsit kitolódtunk így mind a kettem Monicaval, mert én fogtam össze a régieket, zsákoltam be őket s az újakat pedig szépen felpakoltam a kocsira, ami a folyosón áll. A párnákat, mivel azokat nem szokták az emberek kivinni a szobákból s nem számítottam rá, hogy valakinek hiányozhatnak, bezártam egy raktárszobába. S mire majdnem végeztem, megjött Monica, hogy kell neki 14 párna és ugyanennyi paplan. a párnakat visszahortuk, de paplan nem volt elég, ezért volt olyan csomag, amit ki kellett nyitni, pedig igazán megharcoltam, hogy be tudjam őket zacskózni. Midhus a második emeleten van, s ott voltak a paplanok is, a raktárok pedig az alagsorban vannak. A szépen hármasával bezacskózott paplanokat le kellett vinni s megtapasztaltam, hogy van, amikor ölelni is nehéz. A zsákok nem voltak elég erőssek, nem bírták meg a súlyt, ha csak a tetjét fogtam meg, ezért csak ölben lehetett őket vinni. Hat paplant egyszerre megölelni puha, de az én kezem kicsit kevés hozzá.

Takarítás után megint válogattam egy adag szemetet, amit a nap folyamán szedtem össze a szobákból és a folyosókon levő kukákból, utána pedig, műszak végeztével skypeoltam és uszodába mentem. Hiányozni fog otthon az a luxus, ami itt van az uszodában. Több melegvizes medence, úszómedence és gőzfürdő. Kevés relaxálóbb dolgot tudok elképzelni egy hosszú, rohanós nap után, mint az úszás, utána pedig az üldögélés a gőzfürdőben.

Uszoda után meglátogattam Edot, meghívott vacsorára. Vásárolt friss Lasagna lapokat s főztük újra együtt. Hiányzott egy kicsit, amióta nincs a hostelnél leginkább csak szendvicseket ebédelek. Estére pedig meghívott Tom, egy másik srác, akit Edon keresztük ismertem meg, hogy menjük át hozzá beszélgetni és sörözni egyet. Lehet reggel kicsit bánni fogom, de ezek az utolsó napjaim itt, szeretnék minél többet lenni az itt megismert sok jó emberrel.

Mosolyogjatok, kövessétek az álmaitokat és kérlek figyelmeztessetek legközelebb, mielőtt elpakolnám az összes párnát, hogy kérdezzem meg Monicat előtte. Ölelés