67. nap

Velem mindig történik valami

Erős volt bennem az elhatározás este, hogy reggel szaladni és úszni fogok munka előtt, ezért ügyesen előkészítettem mindent, hogy ne kelljen túl sokat gondolkozni s minél később lehessen kelni ( ez olyan 5:40-t jelent). Amikor csörgött az óra nagyon motiváltan keltem fel, de hallottam, hogy kint tombol a szél s úgy döntöttem, hogy ebben az időben nem lehet szaladni (megelőző este sem volt sokkal csendesebb, már az egyenes vonalban járás is nehézségekbe ütközött miatta).

Ezért válaszoltam az éjjel kapott üzenetekre, amit Ti otthoni reggel írtok s elhatároztam, hogy alszom még kicsit. Ennek az lett a vége, hogy 7:40-kor ébredtem meg megint, hogy elkezdjem 8-kor a műszakot. Természetesen pánik-rohanás, el kell érni a 7:48-as buszt, hogy ne késsek túl sokat. Szaladtam a megálló fele, de a járgány pont az orrom előtt ment el. Kicsit tanácstalanúl nézegettem a térképet és a menetrendet, hogyan lehetne 10 perc alatt beérni, mert gyalog legalább fél óra az út, amikor megjelent a 18-as Hlemmur felirattal. Hlemmur a város központjában lévő nagy buszmegálló, innen 15 perc gyalog a hostel, de ha útközben leszállok valahol, nem kések sokat - gondoltam, s már fent is voltam a buszon.

A járat valóban a központba tartott, csak előtte kiment a városból, körbejárt egy lakótelepet, beszorult a reggeli dugóba, s egy órával később már majdnem újra otthon voltam, hogy mehessünk a központ irányába. Az elején, amikor rájöttem, hogy rossz irányba megyünk, bosszankodtam, hogy hogy lehettem ilyen, hogy miért nem tudtam gyorsabban készülni vagy gyorsabban szaladni, aztán úgy 10 perc után írtam Francescanak, hogy rossz buszra ültem s elképzelésem sincs, hogy hol vagyok, de remélem visszajutok valahogy. Kikacagott, s mondta, hogy nincs semmi baj. S mivel jobbat nem tehettem, hátradöltem az ülésen s hallgattam a süvítő szelet, csodáltam a várost s vártam, hogy újra ismert helyre érkezzünk.

9-kor Francesca és Joe (egy másik munkatárs, aki nem velünk lakik) tapsviharral fogadott. Közösen elröhögtük az egészet s nekifogtunk takarítani, de ez is nehézségekbe ütközött délután kettő körül, amikor is, épp a vendégek mikrohullámos sütőjének tisztára vakarása közben elvették a vízet. Elég nehéz volt ezek után mosogatni, felmosni, letörölgetni a habot mindenhonnan, de nem lehetetlen ;)

Mivel reggel elkéstem, dolgoztam 5-ig s utána Francesca és Victor társaságában bejöttünk a városba megnézni egy filmet. Különböző filmeket szerettünk volna látni, de mivel nem csak én vagyok figyelmetlen, elnézték a vetítés helyét s így Ők lemaradtak a kiszemelt alkotásról. Én a Cheer Up c. filmet választottam, ami nem volt életem legjobb döntése. Kicsit olyan volt, mint a Békés haros útja a boldog befejezés nélkül, de azért nem volt rossz.

Film után meglátogattam Edot, mert a múltkor a nagy Lasagne készítés közben úgy belelendültem a tésztagyúrásba, hogy két sütire elég tészta készült (citromos lepény szerű dolog) s megegyeztünk, hogy elkészítjük azt is és elosztjuk. Meg kell hagyni, ez jól sikerült. (Teszek fel holnap képet). Miután hazaértem megírtam a leveleket az egyetemi tanároknak, hogy tudjanak róla tőlem is, mint egy ma reggeli válaszból kiderült, úgy amugy már tudnak róla, s utána bedöltem az ágyba. Ma reggel nem ment nehezen a felkelés. Jó Veletek indítani a napot, ha nem bánjátok, lehet át fogok szokni erre.

Kint most is óriási szél tobol, szemerkél az eső is és a Napnak még híre sincs, de ennek ellenére indulok lassan, nagy mosollyal, mert tudom, hogy velem mindig töténik valami s ha elég figyelmes vagyok, akkor az a valami jó dolog, s ha nem, akkor egy jó lecke. Legyen szép, az egyémnél naposabb napotok :p ölelés