73. nap

A jelenben élni sokszor nem könnyű

Jó reggelt világ! Már nálam is reggel van, noha a napra még legalább másfél órát kell várni. Drasztikusan rövidülnek a napok, nagyjából 5-10 perccel  minden nap.

A tegnapi nap leginkább álmosan telt. Nagyon korán ébredtem (ahhoz képest főleg, hogy taxiztunk), mert együtt mentünk Francescaval munkába és neki 7:30-kor kezdeni kell s előtte szeretett volna reggelizni. Így viszont volt időm reggel megnézni a levelezésem és a facebookomat és nagy meglepetésemre az egyik kedves évfolyamtársam elküldte a jegyzeteket az első hétről.

Sokról egyelőre nem maradtam le, csak mateken és általános kémián írtak, tanultak. Amennyire volt időm reggel beleolvasgattam és egy kicsit megnyugodtam, hogy nem lesz annyira nehéz bepótolni ezt az egy hónapos lemaradást, ha a többi hét is ilyen lesz.

Takarítás közben egyetlen lényegesebb dolog történt, alig kezdtem el, jött a Melkorka a recepcióról, hogy megkérdezze mennyi időbe telik kitakarítani az első szobát, mert jött valaki, aki azt mondja, hogy két napja nem aludt és úgy is néz ki, mint aki két napja nem aludt. 15 perccel később szóltam, hogy küldheti az illetőt, mire egy 25 körüli srác sétált be az ajtón. Tényleg úgy nézett ki, mint aki napok óta nem aludt, ezért megmutattam hol a szobája és innentől kezdve igyekeztem olyan csendben takarítani a többi szobát, amennyire csak tudtam. Nem jött ki panaszkodni :D

Ebédszünetben mindannyian kicsit úgy néztünk ki, mint Ő, tettünk magunkat egyik székről a másikra, de nagyon nehezen tudtuk rávenni magunkat arra, hogy elinduljunk megint. Végül összejött és 16:10-kor már minden befejezése után a buszmegállóban vártam, hogy mehessek úszni :D

Csodálatos, hogy szinte minden kicsi településnek van melegvizes medencéje, Reykjaviknak több is. Tegnap nem abban voltam, ami pont a hostel mellett van, ki szerettem volna próbálni egy másikat. S hogy attől-e vagy sem, hogy kicsit megerőltettem, de elkezdett fájni egy kicsit az izom pont a térdem mellett. Hátha rájövök az okára. Ezek után nagyjából a melegvízben élveztem az életet zárásig (6-ig).

Este skypeolás közben fogalmazódott meg bennem egy érdekes dolog: elég korán tudtam meg, hogy jönni fogok, valamikor február környékén vettük meg a repülőjegyeket s így bőven volt időm lelkileg felkészülni. Érettségi táján már fél lábbal erre jártam, s talán ezért nem is kellett elteljen csak egy éjszaka, hogy igazán megérkezzek július végén. Most viszont, hogy tudom, hogy már csak 22 napom van itt, lélekben sokszor hazajárok. Érdekes mód, ittlétem alatt volt egy párszor honvágyam, s hiányzott sok jó ember, de amióta egyszer megsirattam, hogy el kell menni sokszor azon kapom magam, hogy azt tervezem kivel mikor és hol fogok majd találkozni otthon, hogy milyen lesz az egyetem és a bentlakás, hogy milyen lesz újra otthon lenni, hogy mit fogok majd csinálni szabadidőmben stb. Itt kéne lennem, hogy kiélvezzem ezt az utolsó három hetet, hogy kihozzam belőle a lehető legtöbbet, mert könnyen lehet, hogy egyhamar nem jövök ide vissza, mégis, sokszor nehéz. De talán rendben van ez így, segíteni fog az otthoni ritmus felvételében, ha nem kell egy hetet várni arra, hogy a lelkem is hazaérjen (tudjátok, lónál gyorsabb "járművel" ne utazz, mert a lelked nem tud követni).

Ennek ellenére igyekszem nyitott szemmel és szívvel járni itt, hogy amennyit csak lehet magamba igyak és tanuljak, tapasztaljak, igyekszem MOST ITT lenni. Hála ez eddigiekért.

Ölelés