82. nap

Stoppolás Ôsszel és Tavasszal

Reggel korán, még a Nap elôtt keltem, ámbár ez minden munkanapomról (és gondolom a Tiéeitekrôl) is elmondható. Legnagyobb meglepetésemre, amikor kinyitottam a sátor ajtaját csak úgy hullottak róla a megszilárdult harmatcseppek. Fagyott az éjjel, de a sátorban sokat nem éreztem belôle.

Gyorsan levakargattam a jégcseppeket a sátorfalról, hogy a lehetô leggyorsabban száradjon meg s ezalatt reggeliztem egy jót. Még mindig kicsit nedves volt a sátor fala, amikor elindultam, de már késô volt, menni kellett.

Az elején nagyon úgy tûnt nincs szerencsém, nem igazán járt senki az utakon. Pár km gyaloglás után egy kínai család vett fel s vittek kb 5 km-t, ôk utána letértek egy geotermális központ fele. De szerencsém volt, pont átvittek a hegyen. Aztán megint gyalogoltam egy keveset, úgy 1-2 km-t, amíg valaki megállt. Ezuttal egy izraeli, fiatal házaspár. A szerencse, vagy inkább a Gondviselés, de pontosan arra mentek, amerre én. A Dettifoss nevezetû vízesést két oldalról lehet megközelíteni, az egyiknél aszfaltozott út van, de nem annyira szép a kilátás s utána pedig nagyon rossz az út Asbyrgibe. A jó oldala ennek az útnak az, hogy van egy jelzett ösvény a vízeséstôl egészen le Asbyrgi-ig. 32 km. A másik felén a folyónak földút van, de sokkal szebb a kilátás s jobb minôségû az út Asbyrgi irányába. Ezen nagyobb esélyem volt lejutni eddig. Reggel úgy indultam el, hogy a megálló sofôröknek Dettifosst mondok s bárhogy lesz, úgy lesz. Ha kell, gyalogolok. Na, de nem így alakultak a dolgok. Megállt ez az izraeli házaspár s mondták, hogy Ôk is a Dettifosshoz mennek, de a földúton. "Tökéletes", mondtam s beültem az autóba. Míg felértünk a vízeséshez, kiderült, hogy Ôk is Asbyrgibe készülnek ezek után. Együtt sétáltunk egyet a vízesés mellett egészen fel a következô vízesésig, Selfossig, aminek, mint már tudjuk, semmi köze a Selfoss nevû településhez. Ez egy kb 1 órás  gyaloglás volt, közben beszélgettünk. Kiderült, hogy a srácot Aviv-nak hívják, ami annyit jelent: "Tavasz", a feleségét pedig Aurtum-nak, de mindenki csak "Autumn"-nak szólítja, mert egyszerûbb kiejteni. Szóval ma Ôsszel és Tavasszal utaztam. Kettô körül járt az idô, amikor leértünk Asbyrgibe. Én kiszálltam az információs központnál, ôk pedig egy gyors tanácskozás után a recepcióssal folytatták útjukat Húsavíkba. Mivel még volt pár órám sötétedésig felállítottam a sátrat, hogy száradjon, közben fôztem egy gyors rizset s míg ettem (a még mindig kicsit ropogós, de legalább jó ragadós rizset - beszéljetek le róla, ha kitalálnám, hogy tanárkodás helyett inkább szakácskodni szeretnék), eldöntöttem, hogy járok még egyet, amíg még napvilág van. Egy aránylag rövid sétát választottam, le a tóig, ami a völgy végében van.

Fenyves, áfonya, moha, légyölô galóca...ismerôs tájkép? Nekem is. Ilyen várt ma. Inkább volt tavaszias, mint ôszies hangulata, egyedül az áfonya árulta el, hogy a nyár már véget ért. A völgy egy gyönyörû patkó formáját vette fel, hivatalos verziók szerint egy 2000 évvel ezelôtti földrengés alkalmával. Nekem az a történet jobban tetszik, hogy egy óriás 8 lábú lovának egyik lába leért a földre s annak a nyoma a völgy. Sok más monda is kering errôl a helyrôl, hiszen egészen különleges sziklaformációk alakultak ki. Az egyik szerint ez a "rejtözködô emberek" (hidden man)  fôvárosa, itt vannak a középületek és a koncertterem. Utóbbinak tényleg nagyon ideális a völgy, tökéletes félkör alakjával és magas sziklafalaival.

Sötétedés elôtt nemsokkal értem vissza a kempingbe, ahol körbesétálva rájöttem, higy az egyetlen szállóvendég vagyok, egyelôre. Beültem hát a wc épületébe, mert itt van fûtés és áram, hogy tudjam tölteni a telefonomat, amíg írok. Mielôtt valaki az orrát húzná elmondom, hogy ez egy egészen nagy épület, itt vannak a zuhanyzók s mosógép, szárító és egy elég nagy közös tér. Leülni a konnektor mellett viszont csak a mosdó részében lehet, így egy kagyló szélén üldögélek. Illetve üldögéltem, amikor írtam. Az ennél is viccesebb az, hogy idôközben megérkezett egy francia pár s a közös teret egésszen otthonossá varázsolták, szerintem ôk is azt hiszik, hogy csak ôk vannak a kempingben. Szól a zene, a lány énekel, csörömpöltek a tányérok. Vicces lesz kimenni innen. De nem szándékszom a fürdôben éjszakázni, úgyhogy elôbb-utóbb szembe kell néznem velük.

Lemaradt az elejérôl, hogy a tegnap este újra láttam sarki fényt, s habár nem életem legjobban sikerült képei, ha hazamegyek, töltök fel abból is.

Holnapra egy 12 km-s útat tûztem ki s ha van egy kis szerencsém, márpedig eddig volt, akkor holnap már vagy Húsávíkból vagy Akureyribôl vagy valahonnan máshonnan (még közelebb Reykjavíkhoz) jelentkezem s elmesélem majd a találkozásomat a francia párral. Legyen szép napotok, mosolyogjatok sokat, szépen. Ölelés