64 nap

Gray Line

Megint kicsit elmaradtam, de bepótolom ma. Tegnap este, amikor hazaértem, már ma volt.

Tegnap a takarítás újra nagyon zsúfoltnak ígérkezett, de végül, mivel megint négyen voltunk, nem kellett nagyon rohanni. Túlságosan sok dolog nem történt, amíg bent voltunk. Munka után körbesétáltam még egyszer a kempingben, ugyanis ma bezár a recepció s innentől csak este 6 és 10 között fog kinyitni. Kicsit szomorú belegondolni, hogy milyen gyorsan telik az idő, alig pár napnyi távolságnak tűnik az, amikor még kígyózó sorok voltak a recepció előtt és nem nagyon volt idő kiszaladni pisilni sem. S most meg, alig téved be egy-egy ember.

Hazaérve pihentem egy kicsit, mert nagyon fáradt voltam s rövid készülődés után már úton voltunk Francescaval és Montseval a Gray Line terminál felé. A cég partit szervezett, amire hivatalosak volt minden szálloda, hostel, utazási iroda stb munkatársai, így mi is. Nem rajongtam előszőr túlságosan az ötletért, de utána Erla, a főnőkasszony, meggyőzőtt, mondván, hogy ha nem is olyan nagyon vagány a dolog, megéri, mert " lehetsz boldog, amikor látod a gyerekeid mosolyát, de annyira boldog, mint Alina a tavalyi bulin, nem lehetsz. Ő maga volt a megtestesült boldogság". S meg kell hagyni, tényleg nagyon, nagyon boldog volt idén is, s jó volt Őt így látni. Sokat mosolyog amúgy is (Alina egy recepciós román lány), de tegnap este tényleg ragyogott. De mi is jól éreztük magunkat, volt élőzene, pici hamburgerek (igaz, hogy nagyon éhesen menetem, de én egyedül megettem hatot).

Éjfél körül indultunk haza Maxxal kettesben s megint taunltam valamit. Amikor előszőr találkoztunk, amikor megérkeztem, rendesnek tűnt, de sokszor nagyon az volt az érzésem, hogy gyerekesen viselkedik s ezt el is mondtam neki. Láthatóan fájt neki, de elgondolkozott rajta s szemmel láthatóan változott s ezt jó volt megélni mellette (minden nap együtt dolgoztunk, amíg a kempingnél voltam). Tegnap este pedig volt időnk igazán beszélgetni, hosszú az út hazáig, s rájöttem, megtapasztaltam azt a mondást, hogy senkit ne ítélj meg, amíg nem jártál egy mérföldet a cipőjében. Tényleg. Hihetetlen történeteket hordoz magával s így már érthető, hogy miért viselkedik úgy, ahogy. Ő is, mint mindenki más is ezen a világon, körülöttünk, különleges. Csak elég türelmesnek kell lenni, hogy megadjuk neki az esélyt, hogy meglássuk az álarc, a szerep mögött az igazi énjüket. S ha tudjuk, amennyire tudjuk, próbáljuk meg levetkőzni ezeket az álarcokat, félretenni a szerepeket, mert fölöslegesek. "Megvédhetnek" a világtól, de el is zárnak tőle.

Ölelés mindenkinek.