80. Nap

Myvatn tó 1

Reggel korán felszaladtam Edohoz, mert valamit ott felejtettem. Palacsintával várt s közösen reggeliztünk egy gyorsat, aztán irány a buszpályaudvar. Könnyes szemekkel sétáltam végig az alvó városon, néztem a kivilágított kirakatokat s az járt a fejemben, hogy vajon ez az öt nap fogja-e megkoronázni az ittlétemet. Hogy vajon azért alalultak mindig úgy a dolgok, hogy valakivel együtt mentem, hogy megtanuljak még jó sok dolgot, amielôt egyedül indulok el? Hogy vajon mennyire fogom tudni kihasználni ezeket a perceket s vajon mennyit fogok még tanulni, vajon mennyit fogok felhasználni most s mennyit majd az életem további részében abból, amit itt megtanultam, megtapasztaltam.

A buszozás aránylag gyorsan telt el, noha kb 6 órát voltunk úton. Sokat aludtam és csodáltam a tájat. Kicsit hiányzott az mp3-asom, nem találom két napja, de biztos ennek is, mint minden másnak is, oka van. Akureyriben kicsinek és egy kicsit elveszettnek éreztem magam, de amíg körbejártam a várost elmúlt. Be szerettem volna menni a templomba, hogy érezzem is, ne csak tudjam, hogy nem vagyok egyedül, de zárt kapukra találtam, ezért kint, csendben imádkoztam egyet.

Másfél óra sétálás után értem ki a városból és csodálatos látvány fogadott. Akureyrit körbeölelik a hegyek, amelyek csúcsát már hó borítja és az alacsonyan úszó felhôk egészen misztikussá varázsoltak mindent. Nem kellett sokat várnom az elsô fuvarra, egy két gyerekes, kutyás család vett fel ( nehéz volt egy picit beszuszukálóni az autóba), hihetetlenül aranyosak voltak. Velük kb 10 km-t utaztam, aztán letértek a fôútról én pedig stoppolt tovább. Nem telt el 10 perc, amíg egy 60 körüli, szintén nagyon aranyos bácsi felvett s elhozott egészen a Myvatn tó partjáig. Sok mindenrôl beszélgettünk a bukaresti tömbházaktól ( mert járt kedves kis fôvárosunkban) az izlandi trollokig mindenrôl. 40 évet tanárkodott, s most éppen vízszerelést tanul. Ritkán volt ennyire jó társaságom stoppoláskor.

A tó partjára már sötétben értem s eltelt egy kis idô (de hála a maps.me-nek nem túl sok), amíg megtaláltam a második kempinget, az elsô zárva volt. Lámpafényben közelharcot vívtam a Francesca sátrával. Két oszlopot kellett csak a helyére tenni s elvileg áll is az egész. Ez így nagyon szépen hangzik, a baj az volt, hogy nem emlékeztem, hogy mit mondott Farncesca: "kezd a feketével, mert az az erôsebb", vagy "ne kezd a feketével, mert az már egyszer el volt törve". Nem mindegy. Úgy döntöttem, hogy a második állítást fogadom el igaznak. Betettem a piros cöveket a helyére de akármennyire is erôlködtem, a másikat nem sikerült bepattintani a helyére. Beállítottam ezért a földbe kicsit morcosan s úgy döntöttem elmegyek enni, mert Edo reggeli palacsintája óta csak egy cikk csokit ettem, amit a söfôr adott.

Nem tartott túl sokáig ez az elhatározásom, túl erôs volt a szél, féltem úgy hagyni a sátrat. Lebontottam s megcseréltem az oszlopokat, így már kevesebb erôlködés után vígan állt a szerkezet s én is egészen jó hangulatban vadásztam elô a spagettikonzervemet ( ez volt az egyetlen konzervkaja a tonhalom kívûl) , mert hát ugye azt kell megenni elôszôr, ami a legnehezebb. Beültem a konyhába, ahol sok kínai halat sütött s rá kellett döbbennem, hogy elkémyeztetett városi leányzó vagyok, kisebb örökkévalóságnak tûnt, amíg sikerült kihámozni a spagettimet a huzatából. El voltam kényeztetve a csavarós nyitokkal, te csak ráteszed s ô csinálja, amit kell. A bicskán lévô nem ilyen. S ez után jött a nap legnagyobb meglepetése: a spagettiben csak fûszeres paradicsomszósz volt, laska sehol. Jobb híjján, ha már megvívtam a konzervvel nem hagyom, hogy a laska elvegye a kedvemet, kicsit felhígítottam s ettem nagyon fûszeres paradicsomlevest. Nem mondom, hogy életem legjobb vacsorája volt, de több volt a semminél.

Most már lassan készülök lefeküdni, szokom az egyedüllét gondolatát és érzését. Kíváncsi vagyok, mikor fog eljönni, vagy egyáltalán eljön-e az a pillanat az út alatt, amikor egészen megbarátkozom vele. Egyelôre csak azt érzem, hogy nehezebb, mint gondoltam s hogy nagyobb a felelôség, mint amikor többen utaztok együtt. Olyankor van kivel megvitatni a dolgokat, van, aki elmondja, ha hülyeséget készülsz csinálni s van, aki kisegít, ha belelépsz az árokba. Most kétszer kell megnézni, nehogy a talpam alá árok kerüljön.

Szép napot, ölelés mindenkinek. Még nem tudom, hogy hol alszom holnap éjjel, ha ugyan itt, akkor jelentkezem, ha máshol, akkor majd kiderül.