66. nap

Film

Későn és lustán indult a nap, de végül rávettem magam és lementem a városba, találkoztunk a többiekkel és megnéztünk egy nagyon aranyos, japán animációs filmet.

A végén nagyon meghatódtam, s miért is ne, sírtam egy kicsit. Nehéz kicsit belegondolni, hogy már nincs is egészen egy hónap és itthagyok mindent, ami itt történt. Hogy úgy megyek haza, hogy talán soha nem találkozom újra ezekkel a különleges emberekkel, akik ennyit segítettek nekem. Ugyanakkor jól esik az, hogy egy hónap múlva már nem leírnom kell, hogy ölellek titeket, hanem meg is tehetem.

Furcsa, hogy mennyi mindenhez tudunk ragaszkodni, de ma rájöttem, hogy ez is, mint oly sok minden más, fejben döl el. Lehet, hogy nem fogok találkozni velük újra, de az emlékeimben itt élnek és dolgokat, amiket tanítottak, amiket tanultam magammal viszem s így egy kicsi részt belőlük is. S talán és is hagyok magamból valamit bennük.

Az késő délutánt Jannal töltöttem, mert meghívott, hogy legyek próba kliense egy új túrán. Igent mondtam, mert hát miért ne akarnék elmenni egy gyakorlatilag privát, vezetett gleccsermászásra. (Ő az Izlandi hegyi vezetőknél dolgozik, norvég származású, a kempingben találkoztunk) Ennek a részleteit mentünk ma megbeszélni s kiderült, hogy lehet nem lesz belőle semmi, mert a Hella (ejtsd Hetla) vulkánon van az a gleccser, amin mászni lehetne, de folyamatosan földrendések vannak, kisebbek-nagyobbak, ébredezik a vulkán. Nekik is ott lesz képzésük, ha meg tudják tartani s annak a végén kéne elvigyen valakit egy útra. Érdekes lenne és biztosan szép, de majd ez is kialakul, mint sok minden más.

A következő napokban lehet kicsit össze-vissza fogok jelentkezni, zajlik a RIFF és későn vannak aránylag a vetítések, nem biztos, hogy mindig fogok tudni írni utána. Szép álmokat, ragyogó, csodákban gazdag hetet!