(Bárhol lehetünk, csak a Földön nem)
28. Nap
Megérkezés
Hihetetlenül rohanós volt a nap első fele, tudtam, hogy egy csomó dolgot el kell intézni s ráadásul kevesen is voltunk. Az utolsó busz 16:00-kor indult a pályaudvarról, nekem 16:30-ig kellett volna dolgoznom, de rendesek voltak s elengedtek hamarabb, sőt, még jegyet is rendeztek nekem, ingyen. A nagy rohanásban sok minden elmaradt, például a szokásos szerdai posta (minden szerdán útnak indítok egy képeslapot, akihez már megérkezett lehet képet feltölteni :P), de nem csak. Azonban minden szükséges dolgot (és sajnos pár szükségtelent is) sikerült összepakolni s végül kiderült, hogy Elisa és Alberto vissza fognak érni időben, így aztán várnom kellett valamennyit, de nem bántam. Egy rövid bevásálás után, úgy 17 óra körül indultunk útnak, kicsit nyomorogva, mert sok csomagunk volt, de legalább jó hangulatban. Én az út nagyrészét végigaludtam, a többiek beszélgettek, zenét hallgattak, énekeltek. Azonban amikor elhagytuk a táblát, amely szerint innentől csak 4x4-es terepjárókkal szabad közlekedni fel kellett kelnem, mert annyira rázott a kocsi. Viszont abszolút megérte, gyönyörű helyeken jártunk, a hegyek között, a naplementében.
Megérkezeve Landmannalaugarba sétáltunk egy kicsit (csak a parkolótól a kocsiig egy párszor), megbeszéltuk Albertoval, hogy kipróbáljuk a sátrat, amit kaptam az HI Iceland-tól (Hosteling International Iceland), azaz a központi irodától. Meg kell hagyni, életemben nem idétlenkedtem annyit sátorral, mint akkor. Majdnem egy órába telt, mire azt az egyetlen egy sátorrudat a helyére tettük és kibogoztuk, hogyan kéne felállítani. A föld viszont nagyon kemény és köves, ugyanakkor viszont rettentő sáros is volt, szóval a szegeket nem tudtuk leszúrni, kövekkel helyettesítettük őket, de mire befejeztük mi is és a sátor is jó koszos volt és nem hasonlított igazán egy használható szálláshelyre. Viszont kénytelek voltunk beérni vele, mert sem kedvünk, sem időnk, sem türelmünk nem volt már igazítani. Gyorsan ettünk egy kis instant laskát (micsoda meglepetés) s gyorsan átvettük a fürdőruháinkat. Tudni kell ugyanis, hogy Landmannalaugar mellett (egészen pontosan rajta keresztül) folyik egy meleg vizű patak, aminek kialakítottak egy nagyon jó kis természetes medencét. Oda ültünk be lelkileg felkészülni az akkor még lehetetlennek tűnő, azonban annál jobban várt kirándulásra. Ben (az egyik lakótársam, aki hegyi idegenvezetőként dolgozik) azt mondta, hogy nagy kihivás lenne megjárni ezt 3 nap alatt s mindenki más, akivel beszéltünk róla azt mondta, őrültség. 83 km, három nap, rengeteg szintkülönbség. Azonban mind a ketten elszántak voltunk s tudtuk, hogy meg fogjuk csinálni, csak nehéz lesz. A melegvízben üldögélve, a csillagokat nézve és az északi fényt várva még olyan messzinek tűnt a reggel. Valamikor éjfél körül döntöttuk el, hogy sarki fény ide vagy oda, mostmár aludni kell, nem várunk tovább, bármennyire is rossz kimászni a 38 fokos patakból. Azonban mire megtörölköztünk már a látvány is megjött. Megjelent egy szürkés, táncoló félkör az égen. Nem volt túl erős, de azért látható volt s nekem legalábbis olyan volt, mint egy égi jel, egy áldás, hogy mehetünk és minden rendben lesz. Egy kis utalás arra, hogy vigyáznak ránk.
29. nap
Landmannalaugar-Hvanngil
1110 m szintkülönbség (540 felfelé, 570 lefelé), 27 km
6:30-kor csörgött az óra, de egyikünk sem hallotta, úgy kapcsoltuk ki. Egy órával később ébredtem meg, de még így is teljesen időben voltunk. Az elkészülés kicsit lassan ment, nem volt meg még mindennek a helye, sokat osztottuk a közös cuccokat, próbáltuk szárítani és tisztítani a sátrat s ilyen apróságok. Végül egy gyors, de annál kiadósabb reggeli után 9 előtt egy pár perccel indultunk útnak ködben, szemerkélő esőben. Így telt el, elég csendesen az első fél óra, mind a ketten nehezen szuszogtunk és szoktuk, hogy 10-15 kg-al nehezebek vagyunk a szokásosnál. Aztán lassan elállt az eső, a köd is feljebb emelkedett s egyre inkább láthatóvá váltak a csodák, amellyek mellett elhaladtunk. Az a pletyka járja, hogy Tokien, mielőtt nekifogott a Gyűrűk Ura világ megalkotásának végigjárta ezt az utat és, hogy őszint legyek, lehet, van benne valami. Ahogy távolodsz a kempingtől és a civilizációtól úgy válik egyre misztikusabbá és mesésebbé a táj. Lépten-nyomon gőz tör fel a földből, sehol egy növény, csak homok és kövek és gőz, mégis, a szivárvány összes színét láthatod.
Idővel egyre közelebb kerültek a hófoltok, már nem csak egy-egy volt belőlük valahol a messzeségben. Fárasztó volt az állandó fel-le-fel mászás, főleg azért, mert meg voltam eddig szokva, hogy ha egyszer felmásztál a hegyre akkor egy jó idig haladhatsz a gerincen anélkül, hogy le kellene jönnöd. Azonban itt nem volt gerinc, csak sok domb és még több völgy. Azonaban a látványért megérte.
Négy óra gyaloglás után, ismét kicsit szemerkélő esőben értük el az első menedékházat, 10 km-t már a hátunk mögött tudtuk. A házigazdák aranyosnak tűntek, azonban kiderült, hogy csak akkor mehetünk be a jó meleg és védett helyre, ha fizetünk fejenként 500 ISK-t, s mivel egyikünknek sem tetszett igazán az ötlet, 10-15 perc pihenés után az előszobában továbbálltunk. A következő kemping 11 km-re volt, s ezalatt a táj teljesen kifordult önmagából.
Átszelve néhány jégtáblát, patakot és újabb völgyeket és dombokat megjelentek a növények, a dombokat felváltották a magasba emelkedő hegyek, nekünk pedig sokat kellett ereszkedni, de a látvánnyal nem lehetett betelni. Tényleg olyan volt, mint a Gyűrűk Ura
A tó mellett várt a második kemping, s habár gyönyörű volt a kilátás s már meglehetősen fáradtak voltunk, néhány keksz és mandula után erőt vettünk magunkon újra és nekivágtunk a maradék 5 km-nek, a harmadik menedékházig. Elértünk az első olyan folyóhoz, amit már nem lehetett átugrani, megkerülni, kénytelenek voltunk a kényelmes bakancsainkat strandpapucsra, illetve a lábamnál 3 számmal kisebb túraszandálra cserélni. Azonban én jobban jártam a szandállal, mint Alberto a strandpapuccsal, minden folyó átszelésénél megharcolt velük. Az utosló öt km-t egészen gyorsan tettük meg s már a sátor felállítasa is sikeresebb és sokkal gyorsabb volt. 7-kor már a jól megérdemelt istant laskánkat ettük az asztalnál, csodáltuk a hegyet és büszkék voltunk magunkra. Hiányoltuk egy fűtött, szélvédett helyett, egy meleg zuhanyt, de mivel nem akatunk 5 perc élvezetért fejenként 500 ISK-t fizetni (ennyibe került volna 5 perc melegvíz), úgy döntöttük, elviseljük egymást és koszosan, fáradtan, még este 10 előtt hálózsákba bújtunk. Még beszélgettünk kicsit, aztán nyugovóra tértünk.
Folyt. köv holnap, csak hogy izgalmasabb legyen :P (és mert már megitn nagyon késő van és nagyon szeretnék aludni. Ne haragudjatok! ) Szép álmokat Midenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése