Mivel a tegnapi napot annyira elpazaroltnak éreztem s ma is csak kettőkor kellett kezdjek a kempingnél, úgy döntöttem hasznosan töltöm el a délelőttöt. Reggel (a tegnaphoz képest) korán, hajnali 8kor felkeltem, végre betettem a ruháimat mosni s elbicikliztem a hostelhez, hogy reggelizzek (mint kiderült, fél tízig lehet enni). Tudtam, hogy a srácok (az önkéntesek) tízkor kezdenek és annyira későn kelnek fel, amennyire csak lehet, szóval, ha egyáltlán reggeliznek, akkor biztos, hogy kilenc előtt nem teszik ezt meg. Igazam lett. Épp hogy találtam egy üres asztalt és leültem elfogyasztani a finom magos, de főleg felfújt, kenyerem megérkezett Alberto s rá pár percre a francia srác is (az Ő nevét nem bírom megjegyezni :D ). Együtt ettünk, s meghívtak, hogy tartsak velük a hétvégén a Vestmannaeyjar szigetekre. (Kicsit úgy hangzik, mint valami egzotikus óceáni sziget, s tulajdonképpen az is, csak pálmafák helyett lávamezőket lát az ember.) A terv az, hogy pénteken munka után indulunk, elstoppolunk a főúton a hozzá legközelebb eső városkáig, s ha elérjük az utolsó kompot, este tízkor, akkor átmegyünk, ha nem, akkor sátrat verünk még a nagyobbik szigeten s csak reggel hajókázunk. S mivel nekem hétfőn kettőtől dolgoznom kell, vagy már vasárnap délután vagy hétfőn az első komppal jövünk vissza s stoppolunk haza ketten a francia sráccal, Alberto megy tovább a főúton az otthoni barátaival, akik valamikor akkortájt fognak érkezni Izlandra.
Miután ezt ilyen jól elterveztük s jól eltelt az idő, Ők elmentek dolgozni én pedig újra a nyakamba vettem a várost a pléhszamaram kíséretében, abban a reményben, hogy nem fog elverni az eső. S lám, micsoda meglepetés, amire gondolsz, valóra válik. Nagyon koncentráltam rá, hogy az esőcseppek maradjanak ott, ahol vannak s megússzam szárazon ezt a kis "sétát". Végül nem az égből, hanem a földről érkezett a víz, de az már rajtam múlt és jól esett. Mivel tudom, hogy ezt így elég zavaros, elmagyarázom :D
Amikor stoppoltunk hazafelé szombaton, a kedves izlandi-amerikai úriember mondta, hogy nagyon szép a reykjaviki világítótorony, érdemes megnézni, ha még nem láttuk. S mivel még arra nem jártam s a délelőtt szabad volt, az lett a mai bicikliút célpontja. Tényleg szép, csak épp nem igazán megközelíthető. Mármint testközelből, mert egy szigetecskén van, amit ugyan összekötöttek a szárazfölddel (már ha Izland annak minősül), de csak óriási kövek segítségével, amik tele vannak hínárral és egyéb zöld növénnyel, amit a hullámok hordtak rájuk, szóval elég csúszósak. Így aztán nem mentem oda megölelni tornyot, de ha már úgyis ott voltam az óceán partján levettem a cipőmet, a zoknimat, felhúztam a nadrágom szárát és sétáltam egyet a csillogó, fekete homokban s megmosattam a lábam az óceán hullámaival. A helyi, parton dohányzó nyugdíjas bácsi csak elnézően mosolygott, aztán megkérdezte, honnan jöttem, váltottunk pár szót, megkínált egy cigarettával, amit nem fogadtam el, visszahúztam a cipőmet és elindultam hazafele. Vissza kellett jönnöm a lakásba mielőtt beállok dolgozni, egyrészt, hogy amit útközben vásároltam a hétvégére azt tegyem be a helyére, másrészt, hogy a frissen kimosott ruháimat tegyem át a mosógéppből a szárítógépbe, hogy legyen mit felvegyek holnap reggel. Hála a maps.me alkalmazásnak (szeretettel ajánlom mindenkinek) megtaláltam a legrövidebb utat s röpke 40 perc alatt átbicikliztem az egész városon s hazaértem szerencsésen. Pont egy órám volt s mivel a szárító programja, amivel tényleg szárazak lesznek a ruháim, 60 perc, nagyon ki volt számítva minden. Elindítottam a gépet (vagy legalábbis azt hittem) s gyorsan fejöttem főzni valamit ebédre. Ettem s már szaladtam is kivenni a cuccaimat, s legnagyobb meglepetésemre minden vizes volt. nem tudom, hogy és miért, de úgy tűnt valamiért leállt a szerkezet. Szóval gyorsan felszaladtam s kiteregettem mindent a szobámban s már tekertem is a kemping fele.
Szerencsém volt a stoppokkal s épp időben befutottam a munkahelyemre, késés nélkül. Bent, míg takarítottam, nem sok dolog dolog történt azon kívűl, hogy kedves német néni meghívott a lakókocsijába kávézni egyet. Egyre jobban belejövök a német használtába is. Sok időbe telik, amíg válaszolni tudok neki s előkeresek minden szót a memóriám valamilyen rejtett zugából, de azért meg tudom értetni magam vele, s ez nagyon jól esik. Megbeszéltem ma Maxxal (az osztrák önkétes srác), hogy beszélünk németül s segít, még a végén bepótolom itt azt, amit otthon sok év alatt nem sikerült igazán megtanulni.
S ha már kedd, akkor pizzanap. A Domino's pizzázóban minden kedden, mint kiderült, tetszés szerint választhatsz három feltétet a pizzádra (a paradicsomszósz és a mozarella alaptartozék) s mindez csak 1000 koronába kerül. Minden más napon egy pizza kb 1500-2000 korona. Szóval ma kicsit kirugtunk a hámból és a srácokkal, Elisával ("anyuka") s a kínai lánnyal közösen elmentünk s ettünk egy-egy pizzát. Egyre jobban kezdem megszeretni őket. Nagyon jó fejek. Sokkal szívesebben ülök velük, mint az itthoniakkal. Nem rajonganak a munkájukért, de lelkesek és jóindulatúak. Az itthoniak többsége már sokadjára van Izlandon és kicsit mindenki meg van savanyodva Montse-t kivéve, de Ő keveset van a házban. Este, viszonylag későig ültem a kempingben a többiekkel, aztán hazajöttem, gyorsan tusoltam s most írok Nektek, aztán fekszem. Holnaptól nincs több takarítás egy jó ideig (yeey), veszem át Christina helyét a recepción.
Íme, a mai képek:
Pedig azt mondták, nincs vonat Izlandon :P (mint kiderült, volt valamikor a kikötőket összekötő helyi tehervonat)
Biztos én vagyok műveletlen, de nem tudom, ki van a falra festve, viszont az utca nagyon hangulatos volt. (ha valaki tudja ki az, világosítson fel legyen szíves engem is)
Pizzázás (jobbról Albeto, Max, kínai lány, akinek nem látszik a feje: Elisa, s a fracia srác)
Ragyogó napot mindenkinek, mosolyogjatok legalább fele annyit otthon, mint amennyit én itt :) Puszik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése