Egyre jobban belejövök a koránkelésbe. Ma is 7:30kor már lent voltam a hostelnél reggelizni, hogy 8kor el tudjunk indulni, uticél þórsmörk. Ez egy kirándulóhely és saját tapasztalatok alaján, ha kirándulni mész, főleg, ha ez a hely 151 kmre van a szálláshelyedtől, jó korán indulsz. Ezen logikát követve 8kor már kint voltunk az út szélén stoppolni. Az izlandiak, de még az izlandi turisták is alszanak ilyen korán. Szinte senki nem volt az utakon, így elindultunk gyalog keresni egy forgalmasabb utat a legközelbbi főútnál. Ott már kicsit sikeresebbek voltunk, de kiderült, hogy az izlandi akcentusom nem az igazi, nem nagyon értette a pasi, aki megállt, hogy hova akarunk eljutni. Aztán mikor valahogy kimakogtuk az Eyafjallajökull nevét, rájött, hogy mit szeretnénk. Ugyan ő nem abba az irányba kellett menjen, de elvitt az arrafele menő főútig, egy benzinkúthoz. Útközben megkínált Hasissal, udvariasan visszautasítottunk, s nem bántam, hogy nem visz tovább.
Már 10 óra volt és még mindig csak a város szélén voltunk, így nem fogunk ma gleccsert látni, állapítottuk meg, de nem volt jobb terv és lehetőség, stoppoltunk tovább. Egy helyi anyuka állt meg, ő elvitt minket Selfossig, ott volt edzőtáborban a kisfia. Ő is nagyon rendes volt, elbeszélgettünk az életről Izlandon, hogy miért jobb hely ez, mint sok európai ország és közben mutatta az út szélén a látnivalókat. Kiderült, hogy, kapaszkodjatok meg, Izlandon termesztenek banánt, de nem exportálják. Azt is megtudtuk, hogy talán ez az egyetlen hely a világon, ahol a "régi" banán van, azt mondta volt valami betegség, ami megtámadta a banánokat és nem tudták őket tovább termeszteni és valami genetikai mutációkkal érték el azt, amit most termesztenek a világ többi részén. Én nem vagyok nagy banánrajongó, fogalmam sincs erről az egészről, de ha Ti tudtok valamit róla, írjátok, mert kiváncsi vagyok (annyira nem, hogy most sok-sok cikket és tanulmányt elolvassak, de annyira igen, hogy érdeklődve olvassam a hozzászólásokat).
Selfossban egy újabb benzinkút parkolójában wi-fit kereseve elővakartam régi németórás emlékeimet (készítettem egy német dolgozatot az izlandi látnivalókkal " http://prezi.com/1atacqr9i_ag/?utm_campaign=share&utm_medium=copy " ) és eszembe jutott, hogy van egy Selfoss nevű szép vízesés. Teljesen logikusnak tűnt, hogy Selfoss nevű vízesés az azonos nevű település mellett legyen, így nagy bátran bementem a benzinkút kasszájához és megkérdeztem, hogy honnan indul a jelzés a vízeséshez. Mondani sem kell, hogy a srác nagy kerek szemekkel nézett rám, fogalma sem volt arról, hogy miről beszélek. Időközben Udi fogott wifit valahonnan s kiderült, hogy a helyiekbe nem szorult annyi logika/tapintatosság a szinte használhatatlan térképekkel rendelkező turistákkal szemben, hogy az azonos elnevezésű dolgokat ugyan oda tegyék. Selfoss tényleg egy vízesés, csak épp a Vatnajökull (a legnagyobb gleccser, amitől nem voltunk nagyon messze) másik oldalán van. Szóval nem épp a legideálisabb uticél. Elővettük tehát a lehető legjobb utikönyvunket és kiderült, hogy van egy vízesés Selfoss és Hella között (Hella a következő település ugyanazon az úton). Ez lett hát az új cél. Elsétáltunk a város széléig és kiálltunk újra stoppolni. Mivel megéheztünk, elővettük a sütit s megkínáltunk egy éppen arra járó nagy zsákot cipelő fiatal lányt. Kiderült, hogy az államokból jött és azt tanácsolta, hogy menjünk még pár száz métert, lesz egy körforgalom s ott könnyebben kapunk fuvart, mert az autók úgyis le kell lassítsanak. Igaza lett. Ott kb 10 perc múlva megállt egy kisbusz, egy mongol férfi vezette. Ő Hella-ba készült, de tudta, hogy hol van a vízesés, s nem csak hogy elvitt az úton addig, hanem ott letért és bevitt egészen a vízesésig, pedig egy nagyon rossz, kavicsos úton kellett egy két km-res kitérőt tennie. Vele is nagyon jót beszélgettünk, noha csak 15-20 percet utaztunk együtt. Mesélt kicsit Mongoliáról. El szeretnék majd egyszer menni oda is.
A vízesés gyönyörű volt. Urridafoss a neve, az egyik legnagyobb hozamú vízesés, talán a második a Dettifoss után, másodpercenként 350 m3 víz folyik át rajta. Már a hangja is magávalragadó volt. Lehetett érezni abban is az erőt, ami koptatja a sok ezer éves sziklákat. Eldöntöttük, hogy ez a hely tökéletes hely lesz az ebédünk elfogyasztására. Nem akárhogy indultam útnak kérem szépen, volt két levesünk, evőeszközünk, tányérunk, krumplipüreporunk, és szerencsére szendvicsünk, szárított fügénk, sütink, puffasztott rízsünk és banánunk is. Találtam nemrég az ingyen cuccos polcon egy gázfőzőt, ( a főzőt is, alig használt palack sok van) s nagyon örültem neki, vittem edényt is, gondoltam milyen jót fogunk enni, ki tudja mikor érünk már haza, jól fog esni valami meleg étel napközben. Mást úgysem kell cipelni, ez nem olyan nehéz, hogy az a leves ne érje meg. Gondolom már rájöttetek, hogy "csak egy kis hiba csúszott bele". Nem, gyújtót pakoltam reggel, azt nem felejtettem el. Nem ment a főző. Valamiért egyszerűen nem gyulladt be. Szóval le kellett mondanunk a drága meleg laskalevesről és a krumplipüréről. De megettünk a sütit és a szendvicseket, pár szem füge kíséretében. Aztán mind a ketten félrevonultunk kicsit, Udi írt, én néztem a vízesést és meditáltam kicsit. Miután mind a ketten rá tudtunk hangolódni kicsit a helyre, megbeszéltük, hogy tovább kéne menni.
Megkerestük magunkat remek térképünkön, s rá kellett jönnünk, hogy minden egyéb látványosság, leszámítva egy 6500 éves krátert nagyon messze van. Így megegyeztünk, hogy visszastoppolunk Selfossba s meglátjuk, mennyi időt igényel, ha jól állunk, felmegyünk a kráterig (10 km-re van a főúttól). Egy helyi srác vett fel, aki egészen Reykjavikig hozott volna, jött az esti Muse koncertre (ma este itt koncerteznek a kemping mögötti stadionban, mondani sem kell, hogy bolondok háza volt a kempingben), de csak akkor, ha megvárjuk, amíg levágatja a haját a városban. Mondtuk, hogy mi inkább továbbmennénk, így letett a központban. Kiderült, hogy valami gyerekfesztivál van Selfossban, volt egy csomó felfújható játék, színház, vattacukor, habcsata. Leültünk, belenéztünk kicsit az előadásba. Természetesen semmit nem értettünk, s egy kicsit viccesek voltak a mindent túlgesztikuláló színesruhás agyonfestett színészek egy idő után, így továbbálltunk. Kisétáltunk a város Reykjavik felöli oldalára, s nem sok idő elteltével megállt egy izlandi-amerikai öregúr, azt mondta, hogy elvisz Hveragerdi-be, ez félút a főváros és Selfoss között. Útközben elmondta, hogy ő is Reykjavikba készül, csak van egy pár dolga még otthon és bele szeretne nézni az olipiai közvetítésbe, de ha megvárjuk, elvisz. Hveragerdiben volt a háza. Mikor beértünk a faluba, ő is elmesélte a banán történetét és kiderült, hogy van egy "Geothermal Park" a település szélén, ahol lehet sétálni egyet s forró forrásokat, patakot nézni. Ameddig ő otthon tett-vett mi elsétáltunk megnézni a parkot. Udi nagyon reménykedett egy finom, eredeti banánban, de megmondták a bejáratnál, hogy ők termesztenek itt, de még 1-2 hónap míg beérnek. Így nekünk is be kellett érni egy sétával a parkban. De abszolút megérte. Láttunk gejzít kitörni (le is filmeztem nektek) s sok sok gőzölgő lyukat a földben, kiszáradt tavacskát (nagyon rég nem volt ennyire száraz nyár errefelé) és megtudtuk, hogy a víz kb 80 fokosan jön ki a földből, van egy forró patak, amiben meg lehet főzni a recepción vásárolt tojásokat, 10-12 percet vesz ez a folyamat igénybe. De mivel nem volt kenyerünk, amivel meg lehetett volna enni és abban egyeztünk az öregúrral, hogy 6kor találkozunk a háza előtt, ezt kihagytuk. Visszasétáltunk, megkerestük a házát és hezitáltunk egy kicsit az ajtó előtt állva, hogy vajon nagyobb illetlenség-e bekopogni és éreztetni vele, hogy mennénk, ha még nincs kész, vagy kint várni és esetleg váratni őt, ha már készen van és csak minket vár. Végül 10 perc várakozás után bekopogtunk, akkorra már ő is majdnem készen volt.
Úton a fővárosba megint beszélgettünk egy jót, habár én nagyon kellett hegyezzem a fülemet, hogy megértsem az amerikai akcentusát (45 évet élt ott és a dédunokái is ott vannak). Elvitt minket egészen a kempingig, annak a parkolójában tett le, de előtte elérhetőségeket cseréltünk. Megtudtam tőle, hogy Hveragerditől nem messze, max 1 órányi járásra van egy tó, ami ugyan olyan, mint a híres-neves kék laguna, csak épp nincs kiépítve és ingyenes. A víz forró és csak a helyiek használják. Felajánlotta, hogy ha megyek majd, nézzek be hozzá. Azt hiszem, majd egy hideg, októberi napon fogok élni a lehetőséggel.
Miután visszaértünk a kempingbe, elkészítettük a drága laskalevesünket s hazajöttem. Fáradt vagyok, de megérte. 5 különboző kocsival utaztunk, sok jó emberrel közösen, rengeteg szép és érdekes dolgot láttunk/hallottunk és nem utolsó sorban jókat beszélgettünk. Ízelítőnek néhány kép a mai napról.
Gejzír(ke) Hveragerdi-ben
Urridafoss:
https://youtu.be/fA9UyODjNdk
Útitárs
Jómagam
Tojásforraló
A hegy, amiről már írtam, hogy látszik az ablaból és el akarok oda menni. A nevét továbbra sem tudom, de legalább azt igen, hogyan lehet eljutni a lábához.
Átlagos izlandi látkép
Vacsiiiiii
Szép álmokat mindenkinek/ avagy már szép napot!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése