23. nap

Önkéntesek

Reggel újra korán kellett kelni, de lassan kezdek belejönni. Amin viszont meglepődtem, hogy Emma hamarabb kelt, mint én. Pedig Ő csak 9-re kellett menjen dolgozni s nincs sokkal messzebb az Ő munkahelye az enyémnél (a Downtown hostelben dolgozik). Különbözőek vagyunk, különböző szokásokkal, de ez így van rendjén.

Szerencsére időben beértem a munkahelyre, volt időm egy nyugodt, bőséges reggelire, amit ezúttal Francesca társaságában fogyasztottam el s közben beszélgettünk még kicsit. A recepció nem volt túlságosan zsúfolt ezért volt időm nyugodtan végigsétálni a kempinget, feltetteni a figyelmesztető lehúzósokat. Bejelentkezéskor mindenkinek adunk egy matricát, amire rá van írva a dátum, amikor el kell hagynia a kempinget, ezt rá kell ragasztani a sátor egyik kötelére és reggel azzal kell kezdeni a szolgálatot, hogy végig kell sétálni a kempinget és kell egy narancssárga "Please contact the reception" (Kérlek menj a recepcióra) feliratú lehúzóst tenni azokra a sátrakra, amelyeken nincs, vagy már lejárt "határidős" matrica van. Ez pedig általában elég hosszú időt vesz fel, mert nincsenek kijelölt sátorhelyek, mindneki ott húzza fel a sátrát, ahol szeretné s pont ezért elég nagy a káosz és elég áthatolhatatlan a sátorok közötti kötéldzsungel. Ha pedig egy sátoron nem látszik egyből a matricája, akkor körbe kell járni és meg kell keresni. Ha szerencsés vagy előkerül :D Szóval ez a folyamat elég kellemes, egy jó kis frissítő reggeli séta, de amikor nagyon sokan vannak, nincs túl sok idő rá s rohanni kell. Ma viszont annyira pangás volt, hogy több, mint egy órát sétálgattam gondolataimba merülve és senki nem háborgott, hogy merre vagyok.

Visszaérve a recepcióra kiderült, hogy ki kell takarítani a Safari sátrakat megint, úgyhogy nekifogtam annak. Gyorsan meglett. Zenét hallgattam, énekeltem és táncikáltam szép csendben s közben takarítottam, ágyneműt cseréltem. Amikor befejeztem megbeszéltem az önkéntesekkel, hogy ebédelünk együtt, mert ők kapnak ebédet, ami lényegében ugyan az, mint a reggeli, de ingyen van és biztos, hogy van, nem olyan, mint a "Free food shelf". S mivel ők pontban délkor tartanak egy nagyjából egy órás ebédszünetet két óra komoly munka után ma én is délben ebédeltem velük. Jól telt. Tényleg hihetetlenül színes a csapat, nincs két ember ugyanabból az országból s így mindig van, amiről beszélni lehet. Kaja után visszaültem dolgozni s nagyon gyorsan elrepült a maradék három és fél óra. Igazából semmi igazán nagy dolog nem történt már ezalatt.

Amikor végeztem megbeszéltem Kolbrúnnal, hogy tegyük át a három szabadnapomat egy nappal későbbre, így most 6 napot dolgozom zsinórban, de utána lesz három szabadnapom, s ha minden a tervek szerint halad, akkor Albertoval közösen, ha nem, akkor egyedül, de megint megyek mászni :D Van még addig egy kicsi, de nagyon várom már. Landmanalaugartól Thórsmörkig vagy Skógártig, majd kiderül, hogy mennyire leszek jó formában és milyen sebességgel fogy az ételem s ilyenek. Adott egy telefonszámot, amit fel fog kelleni hívjak holnap, az adóhivatal telefonszáma. Be kell ott is regisztráljam magam külön s utána máris lehet szerződést írni. De legalább már biztos vagyok benne, hogy fogok pénzt keresni. Talány még, hogy mennyit, de ha elég arra, hogy tudjak rendes kajákat enni én már boldog vagyok. Persze jó lenne megtakarítani kicsit, bár a repjegy árát hazavinni, de ha nem jön össze azt sem bánom.

Munka után bementem a hostelbe, mert biztos voltam benne, hogy ott lesznek az önkétesek s vágytam egy kicsit a társaságukra. Nem volt kedvem hazajönni még. Beszélgettünk egy kicsit s aztán meglátogattuk a Vínbudin nevezetű üzletlánc egyik fiókját (hú, ezt jól elmondtam). Ezek olyanok, mint Magyarországon a dohányboltok, de csak alkoholos italokat forgalmaznak. Viszont ez az egyetlen hely, ahol lehet ilyesmit venni. Vásároltunk 1-1 izlandi sört (én cidert vettem, mert azt jobban szeretem) s visszasétáltunk a kempingbe, azzal az elhatározással, hogy eszünk valamit, Dipa (az amerikai lány) átöltözik, mert fázott s visszamegyünk sétálni a központba. Ebből az lett, hogy nekifogtunk "főzni", istant laskát, poharas levest és krumplipüreport, szóba elegyedtünk a konyhában üldögélőkkel s végül ottragadtunk. Viszon nagyon jól telt. A konyhában összehaverkodtunk Eduval, aki egy francia srác, eredetileg tanulni jött ide, de már három éve itt van és idegenvezető a hegyekben. Megbeszéltük, hogy lehet, hogy együtt megyünk majd a nyugati fjordokba, mert neki most egy ideig nincs munkája, én pedig nem biztos, hogy szeretnék oda egyedül menni. Miután Ő elment még kb másfél órát beszélgettünk a többiekkel, megvitattuk Velence kilátástalan helyzetét, a gráci művészetek házának a környzetből való kilógását, egy pár amerikai sorozatot, az instant laska főzési tehnikáit s egyéb világmegváltó dolgokat.

9 előtt pár perccel jöttem el, hogy legyen még időm itthon blogot- illetve egy pár mailt megírni. A busz kivételesen időben jött, úgyhogy még egy kicsit rohannom is kellett utána és rá kellett jönnöm, hogy nagyon rossz formában vagyok s ha el akarok jutni egészen Skógártig 3 nap alatt, akkor ennél sokkal jobb kondícióra lesz szükség. Nem szeretnék rohanni a hegyek között, inkább lássak kevesebbet, de rendesen. Nincs értelme végigrohanni, mert akkor csak a fáradtsággal maradsz. Viszont ha bírom, s nem kell megálljak azért, mert nehéz a zsák és nem bírja a lábam, akkor sokkal tovább haladhatok.

A rossz formámra tekintettel eldöntöttem, hogy holnap bekocogok a munkahelyre. Ott van egy saját tusolónk, amit használhatok. Csak egy kicsivel korábban kell elindulni, de kíváncsi vagyok mennyi idő alatt fogok beérni. Majd holnap (remélem) megírom. Hátha reggel is meg tudom győzni magam arról, hogy nagyobb szükségem van a mozgásra, mint arra a fél óra alvásra pluszban :D

Emma továbbra is nagyon kedves, aranyos, jól megvagyunk. Mondjuk alig töltöttünk még együtt időt, mert én nem nagyon voltam itthon, de rendben lesz :)
V Timi, András, Agyrágó Bogár: Köszönöm a hozzászólásokat, jól esik olvasni őket. Azonban sajnos, elképzelésem sincs, hogy kit takarnak a nevek, viszont hálás lennék, ha valahogy tudomásomra hoznátok. Érdekel, hogy kik olvassák a blogomat :)

Legyetek frissek és életerőssek, vegyétek észre az élet apró csodáit, hiszen a világ tele van velük. Puszi