51. nap

Black & Blue (fekete és kék)

Fantasztikus napom volt.

Mint a tegnap írtam, nem tudtam még a reggel, hogy megyek-e szervezett útra vagy sem. Lementem a hostelig az első busszal, ami 8 előtt egy pár perccel van, s már a recepcióról felhívtam az Arctic Adventures nevű céget, hogy van-e helyük a mai Black & Blue (fekete és kék) elnevezésű útra. Szerencsés voltam, még szabad volt 6 hely az autóban s minden vonakodás nélkül mondták, hogy legyek kész 9-re a hostel előtt s mehetek (ingyen).

Mivel volt így egy órám s már minden össze volt pakolva, reggeliztem, s utána, ha már szabad napom volt, dolgoztam kicsit. Ketten voltak ma csak takarítani, ami rettenetesen kevés, főleg tekintettel arra, hogy hétvége van s sem az önkéntesek, sem a Work Away-esek nem dolgoznak. A reggeli és az indulás közötti fél órában ezért ágyneműt hajtogattam, hogy megkönnyítsem kicsit a dolgukat.

9:00-kor léptem ki a hostel ajtaján s már jött is szembe a túravezető, boldogan integettem neki, hogy én vagyok, akit keres s már ültük is vissza a mikrobuszba. Egy fél órás reykjaviki városnézés után már tele volt a busz (mindenkit a saját szálláshelyéről vettünk fel), irány Thingvellir.

Amit Thingvellirről tudni kell: Ez egy természetvédelmi terület, része az UNESCO-nak, ugyanakkor az egyik látványosság, amit a Golden Circle alatt látni lehet. Azt mondják, hogy a Golden Circle összefoglalja azt, amit a legtöbb túristának jelent Izland, hiszen itt van az egyik legnagyobb vízesés, a Geysír és ez a park. Itt volt a világ első demokratikus országgyűlése, 930-ban. Itt található a legnagyobb izlandi tó, neve azonos a park nevével. A két tektonikai lemez találkozása ez a hely, az idegenvezetőnk megmutatta, hogy hol ér végét az egyik és hol kezdődik a másik. Ezek persze fiktív határok valamennyire, hiszen nincs a kettő között egy véget nem érő repedés, de azért érdekes volt az égbe meredő bazaltoszlopok alatt állva azt hallani, hogy "itt ér véget az Észak-Amerikai -  és amott kezdődik az Eurázsiai lemez, szóval, kedveseim, a senki földjén álltok."

Ezeknek a földmozgásoknak köszönhetően alalkult ki valahol egy víznyelő (geologusoktól itt kérek elnézést, ha rosszúl használom a szakkifejezéseket, kérlek javítsatok ki), ami a gleccserekről leolvadt vizet gyűjti össze s valahol ott, a két lemez találkozásánál buggyan a felszínre. Illetve nem is annyira a felszínre...Egy repedés köti össze a nagy tóval ezt a föld allatti forrást, de mivel ez a rész elég szűk, a forrás pedig elég bővizű, meglehetősen erős áramlat alakult ki. Olyannira, hogy az van a túraleírásban, hogy nem kötelező tudni úszni ahhoz, hogy részt vehess a túrán, de ajánlott. Azt is mondják, hogy itt található a világon a legtiszább víz, s tényleg kristálytiszta volt, na de ne rohanjunk ennyire előre.

Mielőtt búvárkodni mentünk volna az útunk egy "lávabarlanghoz" vezetett. Ezek úgy alakulnak ki, hogy kitörés után a láva mintegy patakként folyik végig mindenhol, azonban a hideg levegő a legfelsőbb rétegeket megszilárdítja. Ez viszont nem akadályozza meg a lávát abban, hogy a még cseppfolyós állapotban levő része továbbhaladjon, így egy üreget hagyva maga után. ( ezt már egyszer leírtam az előző lávabarlang látogatáskor?)  Amit meglátogattunk ma, az az egyik leghíresebb, nem véletlenül, hiszen körülbelűl kétezer éves (ami az itteni barlangoknál soknak számít) és nem egy feljegyzés van róla, hogy ide menekültek azok, akiket az országgyűlés alkalmával valamiért el akartak ítélni. Tulajdonképpen sokáig azt hitték, hogy ez az egy barlang tulajdonképpen kettő, hiszen mind a két bejárata jól megközelíthető, de mivel hittek/hisznek az elfek és egyéb lények létezésében, senki nem mert igazán mélyre merészkedni, neadjisten végigmenni rajta. Így csak pár száz éve derült ki, hogy az addig két bejáratként emlegetett lyuk egy alagút.

Érdekes tapasztalat volt, intezív figyelmet igényelt, mert minden kő mozog, A sötétet leszámítva nem igazán hasonlít az otthoni barlangokhoz, sokkal szárazabbak és kevésbé sárosak, néhol olyan a fal, mintha cement lenne, máshol pedig szépen lehet láni, hogy hogy csöppentek le az utolsó folyékony lávacseppek. Máshol, a különböző ásványoknak köszönhetően egészen érdekes színekben játszodtak a kövek. Ahol pedig leszakadt egy-egy nagyobb kődarab a plafonról, ott látni lehetett a rétegződéseket. Különleges élmény volt.

Pár perc kocsikázás után érkeztünk meg a búvárkodás helyszínére. Mielőtt még valaki félre értené, nem merültünk oxigénpalackkal, csak lubickoltunk pipákkal a szánkban a felszínen, de így is fantasztikus látványban volt részünk. Hihetetlen volt, ahogyan átjutottak a napsügarak a vízen, a türkíztől a feketébe hajló sötétkékig a kék minden árnyalatát megcsodálhattuk. S tényleg nem kellett úszni, az áramlat ugyan lassan, de fáradhatatlanul sodort magával.

Felöltözéskor és levetkőzéskor ütköztünk csak akadályokba. Kaptunk egy-egy melegítőt, ami leginkább egy síruhához hasonlított s arra vettük fel a neoprént. (vastag, vízálló búvárruha), ami, el kell hogy áruljam, nem volt könnyű feladat, de megérte. Mindannyiunkat gyakorlatilag felöltöztettek, mert már a síruha szerű aláöltözékben nehézkésen ment a mozgás. A ruha ujjába még hitőport is tettek, mert másképp nem tudtuk (volna) kidugni a kezünket (nekem még így sem sikerült egyedül :D ). Ezek uták kesztyűt, szemüveget, pipát és maszkot kaptunk s már indultunk is a repedés felé. A víz hideg volt, de csak a kezünkon illetve az ajkunkon éreztük a víz hőmérsékletét, a kezünkön is csak az első percekben, amíg meg nem melegítettük azt a vízet, ami belefolyt a kesztyűbe. A látvány viszont tényleg lélegzetelállító volt. Képek a víz alatt nem készültek, csak egy nagyon hosszú videó, de mivel azt a multkor sem sikerült lejátszani, nem teszem fel.

Helyette kerestem Nektek a googlen pár olyan képet, amik visszaadják azt, amit ma láttam.

Legyetek érzékenyek a körülöttetek levő csodákra, mert, még ha nem is ilyen kékek, mint amit én láttam ma, tudom, hogy otthon is sok van belőlük. S nincsenek is annyira eldugva, mint sokszor hisszük. Szép napot :)