58. nap

Újra kemping

Mint azt már írtam az éjszaka inkább volt rövid, mint pihentető, ezért a reggel is kicsit nehézkésen indult. Taxiba ültünk Franciscával s úton a hostel fele megállapítottunk, hogy az Esjan, a hegyen, ami pont Reykjavik fölött magasodik, lehullott az első hó idén. Pedig nincs sokkal magasabban, mint mi s mégis, már szeptember végén havazott...

Ennyi baj legyen. Elszarakodtuk az időt a taxival nagyon, amíg kiállította a számlát a cégre, ezért reggelizni már nem nagyon jutott idő, összeraktam két szelet kenyeret egy szelet sajttal s rohantam is a kempinghez.

Igazi szeptemberi recepciós nap volt. Heidaval voltunk ketten s nyugodtan volt időnk takarítani, rendezni és beszélgetni a recepciózás mellett. Ő az egyik legrendesebb lány itt. Sokat beszélgettünk például a buddhizmusról.

Jó volt újra a kempingben lenni. Hiányzott. Az emberek valamiért sokkal nyitottabbak s mosolygósabbak. Találkozunk, amikor bejönnek fizetni, mosolygunk egymásnak, megjegyezzük egymás arcát s sokszor köszönnek akkor is, amikor épp megyek a hostel fele ebédelni, segítenek, amikor válogatom a szemetet vagy félreállnak, ha látják, hogy takarítok. A hostelnek ez egy hátránya. Nem nagyon látok embereket.

Ebédszünet után eldöntöttük Hediaval, hogy ki kéne takarítani a régi recepciós részt, ami most leginkább raktárként szolgál, mert minden össze-vissza van benne, minden poros és sokkal több helyet foglal el, mint ami szükséges lenne, ha becsületesen lenne összefogva minden. Sok mindent dobtunk ki, de legalább megtudtam, hogy egyszerűen lehetett volna egy sokkal jobb sátrat találni a Vestman szigetekre (a viharos, sátorcölöptartós éjszakára), ha kicsit jobban körülnéztünk volna (vagy ha rendet tartottunk volna az év folyamán a raktárban). De hát mint tudjuk, mindennek oka van, nagy lecke volt az az éjszaka, s nem bánom, hogy úgy történt, ahogy.

Munka után csak vásárolni mentem gyorsan, mert ma sütöttem kenyeret (illetve zsömlét) s holnap pedig almáspitét fogok. Vittorio megy haza hétfőn s megígértem neki, hogy mielott elmegy kap egy almáspitét, azt mondta, ez a kedvence.

Mára már nem sok dolog maradt, fürdök egy nagyot és csomagolok, holnap megyek Yogázni, nem nagyon lesz időm akkor a pakolásra, hétfőn pedig már megyünk a nyugati fjordokba :D Várom nagyon.

Megtanultam ma, hogy értékelni kell az embereket körülöttünk. Még akkor is, ha néha idegesítőek, nem válogatják szét a szemetet és takarítani kell utánnuk. Jó más emberek között lenni és érezni, hogy mennyi remek dolog történik velük, velünk, hogy mennyire mások vagyunk s mégis, mennyire egyformán csodálatosak. Keressétek a többi emberben a jót. Mindenkiben ott van :)