Skaftafell
Nehéz visszamemlékezni
így négy nap távlatából a történtekre, de ami fontos, az megmaradt. Ezek
szerint a munkás része a napnak nem volt túl fontos, mivel csak az ebédszünetre
emlékszem igazán :D. Camanbertet ettünk Vittorio házilekvárjával. Az egyik
legjobb ebéd, amióta itt vagyok. Munka után amilyen gyorsan csak lehetett
készültünk és indultunk is Elisával, Albertoval, Deepaval és Vittorioval, irány
Skaftafell. Illetve irány a Bónus, mert kellett venni egy pár instant laskát az
útra.
Selfoss volt az első pihenőhely (ez az a Selfoss, ha még emlékeztek, ahol
Udival hiába kerestük a vízesést, kb 60 km Reykjaviktól), ahol azért álltunk
meg, mert kedd volt s minden kedden a Domino's-ban 1000 ISK a pizza, amire
választhatsz három feltétet (a paradicsomszósz és a mozarella
alapértelmezett). Otthon nem sok
pizzázóban kell ennyit fizetni egy ilyen ebédért (35 lej), de itt más napokon
több, mint a duplája ennek, szóval nagyon boldogan eszünk keddenként pizzát.
Amíg üldögéltünk a pizzázóban az ételre várva megláttuk, hogy sok boldog gyerek
jön ki a mellettünk levő boltból akkora fagyikkal, mint a fejük. Eldöntöttük,
hogy bemegyünk mi is abba a boltba és megnézzük mi folyik ott. Nem sokkal
később már mi is akkora fagyikkal jöttünk mi, mint a fejünk, igaz, szegényebbek
voltunk pár száz koronával, de megérte. Finom volt nagyon, de mivel olyan nagy
volt, hogy alig bírtuk megenni, a pizzából ebéd helyett vacsora lett.
Visszaültünk az autóba, s mivel már hét óra el volt múlva s most már 9-kor
sötétedik, nem mentünk el egészen Skaftafellig, mert addig még 4 órát kellett
volna kocsikázni. Deepa járt már ezen a környéken s Ő tudott egy kempingről,
ami nincs túl messze a főúttól, de nagyon hangulatos. Meg kell hagyni, a "nem
túl messze" enyhe túlzás volt, mert egy fél órát zötykölődtünk egy földúton, de
megérte. Sajnos ott nem készült fénykép, de tényleg egy csodálatos kemping
volt. Hegyek ölelték körül a kis mezőt, patakok csobogtak s a gyertyafényes,
romatikus vacsoránkat (a Domino's pizzák egy részét) egy barlangban fogyasztottuk el (s ennek a
fele sem tréfa).
Reggel korán keltünk abban a reményben, hogy nem láttak az
este s megspóroljuk a szállás árát, összepakoltuk a sátrakat s elmentünk
sétálni egyet a kempin körül, megcsodáltunk egy kis kanyont s mire visszajöttünk
a recepciós már várt, ezért becsületes emberek módjára kifizettük az 1500 ISK-t
fejenként s továbbindultunk. Dél volt már, mire megérkeztük a Vatnajökull
nemzeti park információs irodájához. Innen indul az összes turistaút és itt van
a kemping is. Rövid térképböngészés után kiválasztottuk az útvonalat, s miután
megettük reggeli gyanánt a maradékot tegnap estéről neki is vágtunk.
Nem volt
egy túl megeröltető kirándulás, de azért nagyon rövidnek sem nevezném, majndem
20 km-t gyalogoltunk, olykor esőben, de ennek ellenére láttunk szép dolgokat és
hosszú perceket ültünk némán egymás mellett csodálva a Svartifosst vagy épp a gleccsert. Mivel
aránylag gyorsan, 5 óra alatt visszaértünk a kocsihoz, elhatároztuk, hogy
elmegyünk a Jökulsarlón nevő helyre, ami, szó szerinti fordításban annyit tesz:
Gleccser a Sarlón folyón.
Ez egy fantasztikus hely, itt készült az éppen
aktuális profilképem is, Alberto fantasztikus ötletének köszönhetően. Íme a
háttértörténet: Valentin járt itt, de valamiért nem készült kép róla s amikor
visszajött összevágott két képet, de rettenetesre sikeredett, azonban
ismeretlen okok miatt, Ő elégedett volt vele, ezért beállította magának
Facebook profilképként. Amikor megérkeztünk, Albertonak eszébe jutott Valentin
fantasztikus képösszeállítása s kitalálta, hogy készítsünk mindannyian egy-egy
képet ugyan abban a pozicióban, ahogy az övé van. Ugyan a madarat nem tudtuk
megrendelni, de
azért meg kell hagyni, elég jól
sikerültek a másolatok.
Visszaérve a skaftafelli kempinghez megettük a bajnokok
vacsoráját (átneveztük az instanlaskát, mert így jobban esett) s sátorállítás
közben megegyeztünk, hogy reggel korán kéne kelni, hogy végigjárjuk a másik jelzett
utat, ez 30 km (lett volna). Mivel borult volt az idő s így esélyünk sem volt sarki
fényt látni, lefeküdtünk. Reggel esőkopogásra ébretünk. Tudtuk, hogy
hiába a változékony időjárás, ha reggel esik, később is esni fog, ezért nem
siettünk elhagyni a jó meleg hálózsákjainkat. 10 óra körül járt az idő, amikor már
minden össze volt szedve s eldöntöttük, hogy autóba ülünk s végigjártjuk a
nyugati partot és az "Arany körútat" (Golden circle).
Az egész
országban szakadt az eső, ami kicsit rontott a hangulatunkon és a látványon is,
de azért csodálatos helyeken jártunk. Vík mellett a fekete-tengerpart
(Reynisdrangar) a különleges sziklakkal mesés volt, még szakadó esőben is. Azt
tartja a legenda, hogy valamikor ezek a sziklák trollok voltak, csak egyszer
elérte őket a felkelő nap sugara és megkövültek. A következő megálló Deepa
kérésére a világítótorony volt, ugyanazon a partszakaszon. Reméltük, hogy
nagyon hangulatos képek fognak készülni, de annyira nem volt látványos. Ezek
után Alberto kérérsére megálttunk Izland legrégebbi farmjánál, ami valamikor az
1600-as évektől működik s többek között annak a könyvnek a helyszíne, amit
éppen olvas. (Saját bevallása szerint egy nagyon jó könyv, ugyan túl sokat nem lehet tanulni belőle azon kívűl, hogy nem szükséges, hogy megbocsáss annak, aki megbántott, tökéletesen megfelel, ha elég türelmes vagy és majd megölöd a fiát. Nem tűnik a legbarátságosabb olvasmánynak. Már a fejezetcímek is elég brutálisak, pl: Amiben Njal megöli a szomszédját és ilyen a többi 185 fejezet is) Nem sokat láttunk, kiderült, hogy 1000 ISK látogatási díjat kell
fizetni s megegyeztünk, hogy ennyit nem fogunk rászánni egy farmlátogatásra. Én
választottam a következő megállót, a Seljalandfoss nevű vízesést. Én voltam az egyetlen, aki itt kiszállt a kocsiból, mindenki más járt már itt és nem találtak annyira érdekesnek, hogy megérje újra elázni. Én sem maradtam túl sokáig távol az autótól, csak körbesétáltam (be lehet menni a vízesés mögé) és készítettem pár képet.
Ezek után Selfossnál áltunk meg megint, ugyanis egyrészt tankolni kellett, másrészt Deepa nagyon vágyott még egy fagyira, harmadrészt, mert Vittorio észrevette, hogy van egy turkáló a fagyizó közelében (megjegyzem, a második turkáló, amit itt láttam). Amíg Deepa és Alberto fagyiztak, mi körbejártuk a turkálót. Kicsit olyan volt, mint egy bolhapiac, Mikrohullámossütőtől kezdve régi írógépig és nyakkendőkig minden lehetett ott találni. És találtunk is. Én végül egy szoknyát vettem, aminek nagyon örülök, igazi izlandi gyapjúszoknya, szép, meleg és puha. Annyiba került, amit otthon soha nem adnék egy turkálós szoknyáért, de ahhoz képest, hogy mennyibe kerülnek a gyapjú dolgok itt, hihetetlenül olcsó volt. Amiután kibámészkodtuk magunkat csatlakoztuk Albertoekhoz a fagyizóban, ami nem volt életem legsikeresebb látogatása, ugyanis ottfelejtettem a kamerámat.
Selfossból indul az út az Arany körút (innentől G.C) irányába, az első megálló a Geysír. Itt jöttem rá, hogy a kamerám nincs velem. Gyors keresgélés után megtaláltuk a fagyizó telefonszámát, s kiderült, hogy náluk van. Szerencsém volt. Elisaval ketten beültünk az autóba, hogy visszamenjünk érte, Deepa, Vittorio és Alberto ott maradtak, ebédeltek egyet. Mivel a város közel 60 km-re volt a gejzírtől, nagyjából két órát vesztettünk s azt a benzinmennyiséget, amit beletettünk az előző városlátogatásnál. Mivel az én hibám volt ez az egész a következő adag motorinát én fizettem, s nem csak a zsebem, hanem a nadrágom is bánta életem első tankolását. Nagyon jól sikerült a dolog, egy kisebb utzásra elegendő motorina kötött ki a nadrágomon, amit aztán a többiek nagyon értékeltek, mert az egész autó megtelt a szagával (noha amint beültem nadrágot cseréltem és a pórul jártat jól elzártam egy nejlonzacskóba). Visszaérve megnéztük a Geysírt, aztán pedig, mivel lemerült a kamerám arról már nincs bizonyítékom, a Gullfoss nevű vízesést. Szép volt és különleges mind a kettő, de sok ennél szebb dolgot láttam már itt, nem értem igazán miért épp ezek híresek ennyire.
A G.C körbájársa után Reykjavik felé vettük az irányt s este 9 és 10 között már a jól ismert kempingünkben tébláboltunk. Elkészítettük újra a bajnokok vacsoráját s úgy döntöttük kiemgyünk a városba meginni egy sört s járni egyet, mert egész nap a fenekünkön ültunk és beszélgettünk vagy bóbiskoultunk az autóban. Az esti séta nem tartott túl sokáig, mivel 1-kor minden bezárt, ennek köszönhetően kettő körül már a sátorban aludtunk.
Nem siettük el a felkelést, én 11 körül másztam ki a sátorból, a többiek még később. Beszélgettem kicsit Montséval s utána eldöntöttem, hogy lusta napot tartok s nem mozdulok ki a városból. Hazajöttem, kimostam, vagy legalábbis azt hittem, hogy kimostam, a motorinát a nadrágomból s betettem minden szennyes ruhámat a mosógépbe. Mikor lejárt a mosás s kiteregettem a ruhákat, rá kellett jönnöm, hogy mostmár nem csak a nadrágom, hanem minden más ruhám is büdös, de legalább tiszták voltak :D Utólag kiderült, hogy csak én érzem őket büdösnek, Emma nem érezte rajtuk a benzinszagot. Amíg lejárt a mosás elkészítettem életem első Browni-ját, mert Alberto azt mondta, mindegy mit készítek, csak csokis legyen. Este meglátogattak minket itthon a Work-away-esek, Max, Vittorio, Victor és Constanza (Ő nemrég érkezett), mert Montse és Miguel meghívták őket. Amikor Ők hazaértek és Monste elkezdett kipakolni, megkérdezte, hogy ugye sütöttem valami finomat. S mivel nem akartam hazudni s mindenképp ugyanazok az emberek ették volna meg a kempingnél is, mint itthon, elővettem a Browiet s megnyugtattam Montset, hogy lesz desszert. Jól telt az este nagyon, beszélgettünk, hülyéskedtünk a süti pedig óriási sikert aratott. Felvágtam s mineki egy szeletet kapott (gondolva arra, hogy legyen mára is), a maradékot pedig bedobozoltam s odaadtam Consanzának, hogy vigye le a kempighez, mert én ma reggel bekocogtam s nem volt kedvem zötyögtetni magammal. Éjfél körül csendesedett el a ház, az emberek többsége bulizni ment, én pedig feltöltöttem a képeket, aztán nyugovóra tértem.
Ez a pár nap nem volt egy tanulságokkal teli kirándulás, de nagyon jól szórakoztuk s gyönyörű helyeken jártunk, egy percét sem bánom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése