A mai reggel nehezen indult, megbizonyosodtam róla, hogy Kosztolányinak igencsak igaza volt, amikor azt írta, hogy egy ember kevés ahhoz, hogy éljen is és írjon is. Mivel az éjjel sokáig írtam, hogy bepótoljam a lemaradást, keveset aludtam. S szó mi szó, a jól betervezett és előkészített kocogás így elmaradt. Rohantam reggel, hívtam egy taxit (ha nem járnak a buszok és dolgozni kell menni a cég fizeti a taxit), s így még maradt 5 percem ébredezni és falni valamit.
Ezek után viszont nem volt túl zsúfolt a nap, ugyan, csak ketten voltunk Telmával. Nyugodtan volt mindenre idő, leveleket írtam, amiket már rég meg kellett volna írni, válaszolgattam mások leveleire, megtudtam egy-két dolgot az egyetemről, felvettem a kapcsolatot a diákképviselettel (az igazság az, hogy Ő talált meg, amiért nagyon hálás vagyok, s így feltettem neki néhány kérdést, amire válaszolt is). Megtudtam, hogy meg kéne írni a hallgatói szerződést, hogy a bentlakásról hír csak 27.-én lesz, s hogy órarendet is fogunk kapni nemsokára, tehát lassan neki kell fogni megírni a bocsánatkérő-magyaráz(kod)ó e-maileket a tanároknak.
Telmával felosztottuk a takarítást, az Ővé volt a két fürdő, én a konyhát és a Safari sátrat tiszítottam, és persze, mint minden nap, válogattam a szemetet. Kezdek egyre kevésbé felháborodni az emberek nemtörődömségén, de még mindig zavar s azt hiszem ezt soha nem fogom megérteni, hogy miért dobnak ki az emberek tiszta jó ételeket, amikor ugyanazzal az erőfeszítéssel fel lehetne tenni az ingyen ennivalós polcra. Azonban amikor ilyeneken kezdek bosszankodni eszembe jut, hogy mennyi szépet kapok az emberektől s megnyugszom.
Munka után siettem haza és talán ma volt az első alakalom, hogy rendesen főztem magamnak. Krumplipürét, rántotthúst s savanyuságként még egy paradicsomot is megettem. Párhuzamosan az ebéddel készült még egy brownie is, ha már a másik akkora sikert aratott, hogy én meg sem tudtam kósolni. Elisa megy el holnap (már megint búcsúzni kell) s mondta, hogy az a kedvenc sütije. szóval nem sajnáltam rá az időt. Viszont nem tudom miért, hiszen ugyanannyit használtam mindenből, ez most sokkal kisebb lett. De kevesebben is vagyunk, szóval nem izgulom túl a dolgot.
Estére maradtak a skypeolások és a blogírás, de igyekszem korán lefekudni, holnap hosszan maradok bent megint s szeretnék nem elaludni újra.
Tudjátok, vannak olyan mondatok, amik évek múltán is a fülünkben csengenek, mert annyira jól vagy annyira rosszúl estek. Mindkettő jó. Ha valami annyira rosszúl esik, hogy több évvel később is emlékszünk rá, akkor több, mint valószínű, hogy megkérdőjelezzük magunkban az igazságtartalmukat s valamin változtatuk, tehát fejlődünk. Segítenek az ilyen mondatok jobb emberré válni, még akkor is, ha nagyon fáj, amikor elhangzanak. Visszazökkentenek a valóságba és terelgetnek a jó irányba (nem ugyan azt jelenti a "jó" irány mindannyiunknak, mindenkinek megvan a maga "jó" iránya). Ennél azonban kicsit kellemesebben érintenek azok az "ajándék" mondatok, amik megerősítenek abban, hogy jó úton jársz, hogy érdemes azt folytatni, amit elkezdtél, hogy mások értékelik a munkád és a befektetett energiád. Sokat kaptam ezekből mostanság, s egy párat le szeretnék jegyezni ide, egyrészt magamnak, másrészt, hogy Ti is élvezhessétek. Azokat az értelmi szerzőket fogom csak megnevezni, akik itteniek, mert nem tudom, hogy az otthoniak közül ki szeretné vagy ki nem szeretné viszont látni magát a blogon, így kivétel nélkül mindenki anonim marad.
Udi (búcsúlevél):
<<Bárcsak több időt tölthettünk volna együtt. Hálás vagyok a közös élményekért, erőt, inspirációt, új életet adtál. Sokat tanultam tőled az életről, a boldogságról és a mosolygásról >>
Deepa (amikor Skógár- ban találkoztunk a túra után):
<< Te voltál a motivációm. Amikor azt éreztem, hogy túl nehéz és nem bírok tovább menni, arra gondoltam, hogy Te is megcsináltad, méghozzá egy nagy hátizsákot cipelve. >>
Alberto (Laugavegur közben):
<< Biztos, hogy te csak 18 éves vagy? Sokkal érettebben gondolkozol >>Én: <<Melyik a kedvenc sütid? >> Alberto << Amelyiket te készíted. >> ( ez annyira Micimackós)
(tegnap este búcsúzáskor):
<< Remélem újra találkozunk, amikor visszajövök. Te vagy az egyik legkülönlegesebb ember, akit itt megismertem, mosolyogj és ne változz sokat a következő találkozásig. >>
Zigi:
<< Te vagy a legmosolygósabb lány, akivel valaha találkoztam. >>
Ben (hegyivezető, akkor történt, amikor visszajöttünk a Laugavegurról három nap után)
<< Well done - szép munka >>Nem nagy bók, de nekem az volt egy ilyen ember szájából.
Sirra:
(Le vagyok nyűgözve attól, hogy milyen szépen alkalmazkodtál) " I was impressed how well you seem to have adapted "
És akkor egy pár otthoni, ami szintén nagyon meghatott:
" Sokat emlegeted a csodákat az írásaidban, s én úgy gondolom, hogy te is egy vagy közülük. Valamit nagyon jól csinálsz, úgyhogy ne hagyd abba!"
"Te vagy a kedvenc sorozatom"
"Minden reggel Veled ébredek"
és a lista még elég hosszú. Bearanyozzátok a napomat egy-egy hozzászólással vagy egy-egy személyes üzenettel. Azt hiszem, az, hogy én is őszinte vagyok és nyiltan beszélek a gondolataimról és érzéseimről, ösztönöz Titeket is arra, hogy leírjátok nekem (és hátha nem csak nekem) ezeket.
Mindannyian tele vagyunk érzésekkel és (olykor zavros) gondolatokkal, de ez emberi létünk
velejárója. Nincs ezen mit szégyelni, takargatni, ettől vagyunk emberek. Felemelő, hogy így megnyíltak egyesek és remélem egyre többen fognak. Ha bezárkózunk ugyan nehezebben sérülünk, de nehezebben kapunk szépet is. Higgyétek el, megéri nyitott szívvel, szemmel és elmével járni a világban.
Mondjátok el egymásnak, ha valamit értékeltek bennük, vagy ha úgy érzitek, hogy nem jó irányban változnak. Nem sértegetni kell egymást, hanem felvállani az érzésinket, gondolatainkat és támogatni, erősíteni, segíteni mindenkit, illetve akit lehet.
" Minek van egy eleje ha mindig van egy vége,
ahelyett hogy szorítanád engedd el végre,
mosolyogj a sötétben és ha senki sem látja,
sírni szabad fényes nappal az utcákat járva"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése