Jó reggelt Világ!
A tegnap is tartalmasan telt. Miután tegnap nem sikerült gleccser túrát foglalni, végül a lovaglás mellett döntöttem. Az út lefoglalása kicsit nehezen jött össze, de végül sikerült. Erla azt mondta, intézzem magamnak, így felhívtam a céget, itthonról, s elmondtam, hogy a Reykjavik City Hostel recepcióján dolgozom s érdekelne, hogy ma (akkor mér holnap) melyik túrára lenne szabad helyük. Mivel épp egy vendége volt azt mondta, visszahív. Miután letettem a kagylót jutott eszembe, hogy a recepciót fogja felhívni, akik persze nem tudnak semmiről semmit. Ezért gyorsan hívtam a recepciót, hogy hívni fogja őket az Eldhestar (ez a cég neve), de csak mondják nekik, hogy majd én visszahívom őket. Amikor visszahívtam azt mondták, hogy hívjam vissza őket 9 körül s megmondják. (Nem, egy cseppet sincs túlbonyolítva.) Amikor este újra telefonáltam felajánlottak egy egész napos túrát, ami a Riding and hiking (lovaglás és kirándulás) nevet viseli.
Reggel 8-kor vett fel a kisbusz a hostel elől egy rohanós reggeli után. (Benjivel kocsival mentünk a reggel, de vittük a szemetet - itthon is külön gyűjtűnk mindent s a bezsákolt szemetet le kell vinni a hostelhez, onnan viszik el a különböző cégek, de elég sok időt vett el, amíg mindent berámoltunk a megfelelő kukába, s így nem sok idő maradt a reggelire). A farm Hveragerdinél van (kb 50 km innen, lásd 10.nap), odáig buszoztunk. Gyors útbaigazítás után kaptunk sisakot s kiválasztottak nekünk egy-egy lovat. Én egy különlegesen barátságosat kaptam. Megmutatták hogy kell felülni illetve leszállni a nyerekből, beállítottunk a kengyelszíjat, sétáltunk egy kört a karámban.
A séta a lovakkal nem volt se túl látványos, se túl hosszú, de nagyon örülök, hogy elmentem. Egy élmény volt izlandi lovon ülni. Sokkal alacsonyabbak a rendes lovaknál, de magasabbak, mint a pónik és egészen más mozgásuk van, mint az otthoni lovaknak. Nem ügetnek és nem vágtáznak, vagy sétálnak vagy az ügetéshez hasonló tempóban mennek, de ülni is másképp kell rajtuk. Míg otthon azt tanították, hogy mozogni kell a lóval együtt, hogy segítsük a mozgást (és hogy ne tegyük tönkre a fenekünket), addig itt a vezető azt mondta, hogy döljünk kicsit hátra s próbáljunk meg a lehető legstabilabban a nyeregben maradni, a lehető legkevesebbet mozogni, a legjobb, ha úgy viselkedünk, mint egy nagy zsák krumpli.
Körülbelül másfél órát voltunk nyeregben, utána visszaértünk a farmra, lenyergeltük a lovakat és átirányítottak a vendéglőbe egy meleg ebédre. Igazából a leves volt csak meleg, de azon kívűl svédasztal volt mindenféle finomsággal (tojáskrém, majonézes saláta, camanbert, kék penészes sajt, különböző felvágottak és zöldségek). Gondolom nem kell elmondanom, hogy lényegesen többet ettem a kelleténél, de nagyon jól esett. Ebéd után egy kekszet majszolgatva (mert hát a desszert nem maradhat el) olvasgattam a könyvemet, amikor megjelent a vezetőnk, hogy indulunk a kirándulásra. Mint kiderült, annak a pataknak a völgyén másztunk fel, amit ajánlott a kedves amerikai-izlandi bácsi (10. nap) s lehetőség volt fürdeni is a patakban, majdnem egy órát üldögéltünk ott. Nem nagyon volt kedvem átöltözni, így nem másztam be a patakba, csak a lábamat lógattam a vízbe s élveztem, hogy hogy melegíti át az egész testemet. Üldögéltem a napsütésben (ragyogó időnk volt), áztattam a lábamat és olvasgattam egy igazán jó könyvet. Szép nap volt ez.
A séta maga amúgy tényleg nem hosszú, kényelmes tempóban jártuk meg 35 perc alatt. Visszaérve a parkolóhoz érdekes látvány fogadott. András, ha már a juhokról volt szó, épp terelték össze őket. Egész nyárra ki vannak hajtva, csámboroghatnak, amerre akarnak, azonban ahogy kezd lehűlni az idő összeterelik őket s ma pont ennek lehettünk a szemtanúi. Sok ló és kutya segítségével terelték be a karámba a juhokat, amelyeket a Hveragerdi környéki hegyekből kergettek le. Érdekes élmény volt ez is.
Amikor kiélveztük a lovas bemutatót visszavittek a farmra s újra megkínáltak házi süteménnyel és kávéval, teával, amíg vártuk a buszt. Nagyon finom házi piskótájuk volt :D
Visszaérve Reykjavikba megkerestem a Work-awayeseket, mert tegnap este sütöttem egy bombatortát megünnepelendő, hogy Max is és én is alkalmazottak lettünk. Mivel szinte minenki ott volt, ahol lenni szoktak, a hostel nappalijában, nem volt nehéz összeszedni a társaságot. Átsétáltunk a konyhába s felszeleteltük a tortát, azonban a tálalásnál némi problémába ütköztünk, ugyanis elfelejtettem leszedni a sütőpapírt a torta aljáról, mielőtt hozzátettem volna a krémet s így, amikor meg akartuk emelni az első szeletet emelkedett az egész torta. Aki nem ismerné a bombatorát (amennyire tudom családi recept), annak elárulom, hogy piskóta alapú és nagyon krémes, ezért miután meg van kenve lehetetlen megemelni. Elvágni sem nagyon tudtam a sütőpapírt, mert a késnek nem igazán volt éle. Ezért aztán Vittorioval ketten kioperáltuk az első szeletett kézzel-késsel-spatulával, a többi már egészen könnyen ment. Max aranyos volt, még mielőtt megvágtuk volna készített róla egy képet és kitette Instagramra a következő felirattal: "Eszter = Die beste Köchin" (Eszter = a legjobb szakácsnő). Kedves húzás volt részéről.
Tortaevés után hazajöttem s mostmár lassan lefeküdni készülök, hosszú volt a mai nap is, de szép. Búcsúzóul itt egy fénykép rólam, amit a túravezető készített (nagyon aranyos svéd lány volt, ugyanabban a cipőben jár mint én, egyetem előtt jött ki világot látni, decemberig ül)
Holnaptól megint dolgozom, de lehet csak egy napot :D.
A boldogság tudatállapot, próbáljátok megtalálni s ha megvan, ne hagyjátok, hogy elvegyék. Csak rajtatok múlik :) Ölelés mindenkinek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése