44. nap

Arra születtünk...

Mint mondtam, a reggel korán indult, hiszen 7:30-kor már dolgoztam, s túl voltam 3,5 km kocogáson, egy meleg zuhanyon és a regglin. A műszak hihetetlenül csendes volt, összeszedtünk pár szórólapot, mert lejárt a nyár s nem érvényesek többet, takarítottunk egy keveset s üldögéltuk sokat a recepció mögött. Olyannyira csendes volt a hely, hogy a kirándulás beszámoló nagyobbik részét ott írtam meg, mert nem volt semmi más, ami hasznosabb lett volna.

Ebédszünetben meglátogattam a többiekket a hostelnél s kicsit csalódottam vettem észre, hogy Victor az utolsó szelet Brownie-t majszolja. Az volt a tervem, hogy este, közösen, vacsora után elosztjuk, de azt mondták mindenkinek jutott belőle, szóval végülis elosztották, de nem bántam volna, ha én is ott vagyok. Egyrészt, hogy lássam az arcukat, másrészt, mert szerettem volna én is megkóstolni, de így is aranyosak voltak. Főleg Victor, amikor bűnbánóan, tele szájjal mondta, hogy "dehát olyan finom".

A munkaidő lejártával azonban felpögötek kicsit a dolgok, beszéltem egyet a nővéremmel és anyuval, utána pedig lementünk az alaksorba ping-pongozni a többiekkel. 8 óra körül járt az idő, amikor abbahagytuk, Vittorio elment vacsorát készíteni, Alberto csomagolni, mi pedig leültünk még beszélgetni kicsit. Nem tartott azonban ez az idilli pillanat túl sokáig, ugyanis Albertonak a 21:30-as reptéri buszra volt jegye. Amikor Vittorio elkészült a parmezános rizottoval, birtokba vettük a konyhát s mint egy nagy család Karácsonykor, gyertyát gyújtottunk és jómóduan fogyasztottuk el a vacsorát, ugyan kicsit melankólikus hangulatban.

Azt hiszem, minannyiunk nevében mondhatom, hogy hiányozni fog nekünk Alberto. Különleges egyénisége (volt) a társaságnak s számomra talán az egyik legkedvesebb ember itt. Érdekes, hogy mennyire másak a hegyen kötött kapcsolatok. Majdnem annyira erőssek, mint a Heggyel kötöttek. Tudom, hogy most sokan azt hiszitek, hogy szerelmes vagyok, de nem zavar. Van egy csodálatos ének, azt mondja, hogy: "aki nem látta még a csend világát, úgysem érti ezt" és ez tényleg így van. Egészen más jellegű kapcsolat alakul ki a hegyen, a csendben, a hallgatásban, néha a kínlódásban. Nem kellenek szavak, hogy megértsük egymást és nincs kétségünk afelől, hogy a másik mellettünk lesz, ha szükségünk lesz rá. Amolyan feltételnélküli szeretet, bizalom és egyetértés ez, amit csak megtapaszalni lehet, megérteni nem. Viszont nagyon hálás vagyok Albertonak, hogy ezt megélhettem Vele, mellette.

Megvártam vele a buszt, s ha eddig azt hittem, hogy amióta itt vagyok megszoktam a változásokat s hogy az emberek jönnek-mennek, ma rá kellett jönnöm, hogy nem így van, szégyen vagy sem, megsirattam, amikor elment. Hiányozni fog. Úgy néz ki, hogy miután megvédi az államvizsgadolgozatát, amit Izlandról írt, lehet hogy visszajön, ha kap állást itt. Tervei szerint legkésőbb Október elején, reméljük a legjobbakat.

... hogy napsugárba kapaszkodjunk,/ Nem baj, hogyha fáj, nem baj, hogyha fáj /
 Arra születtünk, hogy tiszta legyen még a szívűnk / s játszunk még tovább, játszunk még tovább