55. nap

Gulyásleves

Ma a szokásosnál kicsit később keltem s kicsi később is értem be, de nem okozott ez különösebb probémát, így is volt időm bőven mindenre. Reggeli után lementem az alaksorba egy adag ágyneműt összefogni, de szerencsére nem volt sok hála érte a Work-away eseknek. Tegnap Constanza és Cheryl egész nap ágyneműt hajtogattak s hihetelen módon szinte minden tiszta és rendezett. Eltünt a mosatlanszörny :D

Minden szerdán valaki a takarítók közül ebédet készít a tejles csapatnak (alkalmazottak, önkéntesek, work-awayesek), ez pedig nagyjából 15 embert jelent. Ma Francisca kellett volna főzzön, de nagyon nem mozog otthonosan a konyhában s megkért, hogy segítsem ki, ha tudom. Alina, egy román recepciós lány kérte, hogy ha már én főzők, akkor nem-e lehetne gulyást készíteni. Mivel nekem a gulyás a bográcsgulyást jelenti mondtam, hogy azt nem nagyon tudom bent a villanyrezsón megcsinálni, de végül egy gulyáslevesben kiegyeztünk :D Kerestem egy receptet s Rafal (a karbantartó) elment bevásárolni nekünk. Egészen vicces, hogy lehet feldarabolt hús kapni, amin azt írja, hogy "GULAS". Szóval a gulyásunk annyira híres, hogy itt is készítik.

A vicces az volt, hogy Karolinával az tegnap beszéltünk, hogy ma főzni kell s felajánlotta, hogy főz Ő, éjszaka úgy sincs túl sok tennivaló, főleg, ha nincs mosatlanszörny, akivel állandó harcot kell vívni. Megköszöntük szépen, de tudtuk, hogy nem lesz belőle semmi, Karolina aranyos lány, de az éjszakák nem annyira csendesek, hogy legyen ideje főzni, szóval írtam bevásárlólistát Rafalnak. Ma reggel pedig, amikor beértem Karolina azzal fogadott, hogy a leves ott van készen a konyhában. Nagyon meg voltunk lepve s igazából így már nem kellett volna főzni, de meg volt már minden véve, nem akartuk otthagyni. A felkockázott húsból, hacsak nem pörköltet, mást nem nagyon lehet készíteni (legalábbis így hirtelen nem tudok jobbat), ezért reggeli után nekifogtam zöldséget pucolni és improvizálni, ugyanis kellett egy vegatáriánusat is készíteni s a paprika, ami a konyhán volt már az elsőre sem volt elég. Végül valami "fűszerezett só"-val oldottam meg a problémát, aminek meglehetősen piros színe volt, szóval sok paprikát kellett tartalmazzon. Azt mondták finom volt, én azt nem kóstoltam meg. Azt viszont meg kell hagyni, hogy a gulyásleves elkészítése 15 embernek elvette az egész délelőttöt. Kevéssel dél után fejeztem be és tálaltam, utána pedig elrohantam takarítani, mert várt még rám 6 szoba, amit kettőig átadható állaptoba kellett hozni. Gyorsabban ment, mint gondoltam.

Időnként belebotlottam egy-egy kolegába s szinte mindenki elmondta, hogy milyen finom volt a leves, vagy legalábbis megköszönte. Constanza különösen aranyos volt, Ő azt mondta, hogy ez volt a legfinomabb ebéd, amit evett, amióta itt van. Meg kell hagyni, sokat nem főznek. Vittorio esténként készít valamit közös vacsora címszó alatt, de rendszerint vagy laskát paradicsomszósszal vagy currys rízset. Egyik sem rossz, de 4-5 nap után már elég unalmas lesz.

Kettőkor már nekifogtam a konyha takarításának s végül 4 után 10 perccel végeztem. Nem értem azokat az embereket, akik úgy gondolják, hogy a hostel szobaszervíz. Ahányszor bemegyek a konyhába mindig találok a kagylóban mosatlan edényt, rosszabb esetben olyan mosatlan edényt, amit jól be kell áztatni ahhoz, hogy le lehessen vakargatni azt, amit rásütöttek a falára. Tudom, hogy nem olcsó hely a hostel, de még mindig a legolcsóbb, amit találni lehet. Nem kéne alapelvárás legyen, hogy mindent megoldjunk utánuk.

Valamivel a műszakom vége előtt indultak el a Work-awayesek (Vittorio, Victor, Cheryl, Constanza és Hoika) a nyugati fjordokba. Kimentem a kocsihoz integetni s odaadtam a muffinokat. Vittorio nagyon aranyos volt, a nyakamba ugrott, megölelt s megkérdezte, hogy megcsókolhat-e. Persze nem gondolta komolyan, de nagyon jól esett, hogy ennyire örült neki. És nem csak Ő.

Munka után sok nem történt, Edoval sétáltunk egy rövidet a városban, utána hazajöttem s nagyjából az egész este skypeolással telt el. Csak mostam és rendeztem egy kicsit a szobában ezen kívűl. Mégsem érzem üresnek a mai napot. Tudtam adni s ezért kaptam is. Sokat. A mások szemének csillogása, a hálás mosoly és az őszinte ölelések tartalmassá teszik a napjaimat. Adjunk hát minél többet, hogy minél többet kapjunk vissza. S ha nem kapjuk vissza azonnal, az sem baj. A tudat, hogy adtunk s segítettünk, már elég. Hogy egy bölcs embert idézzek: "Az elismerést nem lehet siettetni", majd egyszer megérkezik, s ha mégsem, majd megjön máshonnan. Ahonnan nem számítasz rá. De ha adsz, ha önzetlenül adsz, kapni is fogsz. Mást, máskor és máshogyan, de az egyensúly mindig megmarad. Ölelés a világ egy kicsi szigetéről mindenkinek :)