47. nap

Housekeeping

A mai reggel érdekesen kezdődőtt, Witscke-vel közösen mentünk munkába, s mivel neki van jogosítványa s a céges kocsi itthon volt, autóval mentünk. Nem volt éltem legjobb döntése, de megérkeztünk végül a hostelhez. Valami történt az autóval indulás után s elkezdett csipogni és villogni valami benne, de mivel nagyon nem vagyok egy technikai zseni, s Witscke végképp nem az, nem jöttünk rá mi a problémája. Leellenőríztük az olajszintet, bekapcsoltuk a biztonságiővet, ujraindítottuk a motrot s mivel továbbra is pittyegett, csak elviseltük. A váltó sem akart igazán menni s minden egyes stoplámpánál lefagyott a motor. Valahogy nagy nehezen megérkeztük s pár órával később, amikor megint találkoztam Witsckével, kiderült, hogy több mint valószínű, hogy nem volt teljesen lenyomva a kézifék. Szóval nem lett nagy baj, csak idegesítő volt az állandó csipogása.

Nem ültem túl sokat a recepción, gyorsan körbeszaladtam, ellenőrítem a sátrakat s utána, kb fél óra recepciózás után kitakarítottam a női mosdót s már kellett is menjek a hostelhez, hogy kezdjük a képzést a takarításhoz. Nem volt egy szerencsés nap a kezdéshez. Tegnap ugyan Francesca körbevezetett és megmutatta, mi hol áll és mit mivel és hogyan takarítunk (nem különbözik sokban a a már megszokottaktól), ennek ellenére még mindig lett volna mit tanulni, azonban nem volt kitől. Cao egy kínai nő, aki 11 éve dolgozik a hostelnél, és mindent ismer és tud, de nem beszél angolul, s a közös nyelv hiánya igencsak megnehezítni az információáramlást. Kézzel-lábbal elmutogattuk, hogy mit szerenténk, hogy mit kell még megcsinálni s mi az, amit elintéz ebből Ő, mi marad ránk, de így is hiányozott pár dolog. Azt elmondta tegnap Francesca, hogy a mosógépnek és a szárítónak folyamatosan menniük kell, mert másképp annyira felgyűl a szennyes, hogy lehetetlen lesz bepótólni a lemaradást. Azonban azt nem tudtuk, sem én, sem Joe (Ő egy pár napja kezdett, ma írt szerződést) hogy hogyan működik a mosógép, milyen programot kéne használni, melyik gombot kell és melyiken nem szabad megnyomni. Holnap teszek majd fel képet és kiváncsi vagyok, hogy Ti mit csináltatok volna a helyünkben, de holnap majd elmondom, hogy mi történt.

A szárítóval sem volt sokkal nagyobb szerencsénk, az, amit a kempingnem nem szabad megtenni (a mikorszálas anyagokat nem szabad betenni a szárítóba, mert akkor csak tolják tovább a port, de nem tisztítanak), azt itt szabad (ne kérdezzétek, hogy miért változik ezen anyagok tulajdonsága egyik sarokról a másikra). De azt legalább megértettük, hogy a törölközőket és egyéb rongyokat nem száríthatunk közösen az ágyneműkkel.

S a harcnak ezzel nem volt még vége: a két szörnyeteg után következett sok kis katona, akiket egyessével kellett leverni: a mérhetetlen mennyiségű ágynemű, amit össze kellett fogni. S nem akárhogy. Egy egész képeskönyvet készítettek arról, hogyan is kell ezt a felettébb nehéz műveletet végrehajtani. S ha eddig azt hitted, hogy egyszerű ágyneműt hajtogatni vagy egy mondatos utasításokat végrehajtani, megsúgom Neked, hogy nem az. Sok időt vett igénybe, amíg megértettük a kövezkező utasítást: "Hajtsd úgy, ahogy a képen látod". Sokat segített, hiszen a fekete-fehér képen egy szürke asztalon hajtogatott  egy lány egy még szürkébb paplanhuzatot. Csak annyit láttunk, hogy kisebb, mint az előzőn. A baj az, hogy az összesen ugyan úgy kell összehajtani, mert egyformáknak kell lenniük az ágyaknak s nem húzzuk be az ágyneműt, csak összefogva az ágyakon hagyjuk a paplanok és a párnák társaságában.

Ezek után a konyha következett, amit egészen gyorsan sikerült kitakarítani, volt egy kis segítségem is. Az egyik új work-away a hostelnél fog dolgozni, szóval nem is unatkoztam, jól elbeszélgettünk s gyorsabban is ment a munka. Ebédszünet után nekifogtunk szemetet válogatni, Miguel tartott egy gyorstalpaló képzést, mert másképp működnek a dolgok itt, mint a kempingnél. Van külön doboz a kartonoknak pl. és a nagy kukákat lakat védi, nehogy a járókelők megszentségtelenítsék a kemény munkával szétválogatott szemetünket.

Egy pár perccel négy előtt végeztünk s akkor kezdődött a nap csendesebbik része. Hazasiettem és skypeoltam nagyon sokat, sok különböző emberrel. Jó volt hallani/látni Titeket.
A hátramaradt időben pedig beszélgettünk és hülyéskedtünk kicsit Miguellel és Franciscával itthon, keresgéltem valami tennivalót a hétvégére. Szabad vagyok pénteken és a hétvégén, szóval szeretnék menni valahova, csak nem tudom még pontosan, hogy hova. Holnap meg kell beszéljem Kolbrúnnal (a főnökasszonnyal, hogy milyen útra mehetek ingyen, nagyon reménykedem egy gleccsertúrában, de ha nem jön össze, akkor valószínű lovaglás-búvárkodás-bálnanézés lesz a program).

Holnap jelentkezem majd a hírekkel, ha tudok valamit. Addig mosolyogjatok, szeressétek egymást és öleljetek meg valakit, akit már rég nem öleltetek meg (vagy, akit még soha). Ragyogó napot, kitartást, rengeteg szép élményt és sok, hasznos leckét (olyat, amit fel fogtok majd használni életetek során) kívánok minden sulikezdőnek s másoknak is, hiszen, ha nem is ugyan olyan körülmények között, mint az iskolában, de mindig tanulunk.