Meg kell hagyni, kicsit zavarban vagyok. Még sosem csináltam ilyet és furcsa az egész világgal megosztani azt, ami a fejemben jár, de remélem, mire elindulok megszokom.
Szóval -2. nap...még két nap és indul a repülő. A tegnapi nap a pakolásról szólt. Ma még visszagiazolunk az egyetemen, elintézünk néhány apróságot a városban, elvégeztük itthon az utlsó simításokat és holnap hajnalban indulunk Budapestre.
Tegnap, amikor leültünk anyuval listát írni, nehogy valami itthon maradjon, amire felétlenül szükség lenne, tudatosodott bennem, hogy a mai lesz az utolsó napom itthon. Érdekes érzés. Olvasva a listát azon gondolkodtam, vajon hogy fog ez beleférni abba a 23 kg-ba, amit felvihetek magammal a gépre. Mire sikerült kb a felét beszuszukálni a zsákba, rájöttem, hogy nem a kilókkal, hanem a hellyel lesz a baj. A hátizsák tele, alig 11 kg, de egy fogkefe se fér már bele és még egy síkabát és egy pár cipő keresi a helyét. Az éjszaka hátha megálmodom, hogy hova lehetne beszorítani még ezeket is. Ha nem fér be, majd magamra veszem. Feltűnő jelenség leszek Ferihegyen 32 fokban síkabáttal, de az az érzésem, meg fogom köszönni magamnak egy szép, havas napon, hogy elviseltem a reptéri szaunát.
Nehéz itt hagyni a családomat és a barátokat, de ugyanakkor várom már, hogy megérkezzek és lássam, érezzem, milyen ott. Nem egy búcsúzást könnyeztem meg és megható volt látni mások szemében is egy-egy könnycseppet, érezni az ölelésekben, hogy hiányozni fogok. Sajnos tényleg úgy van, hogy sok esetben csak akkor értékeljük, amink van, amikor elveszítjük (még ha csak ideiglenesen is)
Nagyon szépen köszönöm Anyának, hogy ezt segített megvalósítani, hogy támogat és hogy elenged, hiszen talán Neki a legnehezebb most búcsút venni; és köszönöm Attilának, Apának, a nővéremnek, az összes nagyszülőmnek, a lányoknak (Gyufának, Beának, Melinek, Imonak, Gyöngyinek), Tamásnak, Szilinek, a Szabó családnak és mindenki másnak is, aki mellettem állt, azt a hihetetlen bátorítást, támogatást, segítséget, szeretetet, törődést, amit kaptam Tőletek. Könnyű, könnyebb úgy nekivágni az ismeretlennek, hogy tudom, hogy van, aki szeret, hiányol és hazavár. Hálás vagyok Nektek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése