2017. január 6., péntek

Film

Így, hogy lassan annyi ideje vagyok itthon, mint amennyi időt ott tölthettem, kezd egyre távolibbnak tünni ez az egész és egyre inkább kristályosodik ki, hogy mi is az, amit igazán magammal hoztam, ami életre szól, ami tanulságként megmarad.

Nos, ha valamiből, akkor a nagy tervekből és a pörgős életből nem adtam alább. Továbbra is tele vagyok tervekkel, vágyakkal és mosollyal. Rájöttem, hogy nincs nagy különbség ember és ember között, hogy itthon is vannak annyira nyitottak és boldogak a környezetemben levők, mint ott voltak, csak éppen hasonló nyitottsággal és lelkesedéssel kell hozzájuk  közeledni. Bennem volt a hiba eddig.

Hiányzott az írás (is), ezért nekifogtam egy számomra nagyon kedves emberrel egy 100 nap hála nevű programnak, ami sokat segített. Egyrészt, hogy meg tudjam őrizni a mosolyom, másrészt, hogy észrevegyem az apró csodákat. Annyi a lényeg, hogy 100 napig, minden este, le kell írni, hogy miért vagy hálás, és, ha egy mód van rá, kerülni kell az ismétléseket. Ezt előszőr Dinotól (volt kollegám) hallottam, de csak ajánlani tudom mindenkinek. Nem lesz mindig könnyű találni valamit, például egy hosszú, munkás vagy éppen végigbetegeskedett nap után, de pontosan így neveltem még jobban rá a szemem, hogy keresse minden napban a különlegeset, az értéket, a rejtett csodát.

Időközben elkészült egy kisfilm is az ott felvett képekből. Talán ezzel köszöntem el a magam módján egészen Izlandtól, ez kellett ahhoz, hogy a lelkem ottmaradt darabja is hazaérjen és a szívemben helyet kapjon minden. Mivel maximalizmusomból sokat nem sikerült lefaragni (de talán nagyon sokat nem is akarok, mert úgy érzem sokat segít és lendületet ad), nem tudom azt állítani, hogy ne talélnék benne kivetnivalót, de ettől még szíből szeretem, a lelkemet tettem bele és az emélkeimet. Hazudnék, ha nem vallanám be, hogy akárhányszor nézem meg, egy könnycsepp mindig előbújik a szemem sarkából.

Remélem, a Ti szívetekbe is belopja majd magát. (Katt a "Filmecske" feliratra) 😊


Talán ezzel a bejegyzéssel búcsúzom. Köszönöm Nektek a hihetetlen mértékű szeretetet és támogatást. Amennyire csak lehet, járjatok nyitott szívvel, álmodjatok nagyot és legyen életetek díszlete a Nagyvilág.

Na és persze, amennyire csak lehet, hasznosítsatok újra.

Hála, szeretet!
Eszter




2016. december 11., vasárnap

Rádió

Sziasztok!

Furcsa így lassan másfél hónap után újra írni, de ezt szeretném Veletek megosztani. Sok dolog történt azóta, hogy hazajöttem, de Izlandot azóta is és szerintem ezen túl is a szívemben hordom. Most épp egy bemutatóra készülök, amit az iskolában fogok tartani erről a magam kis 94 napjáról s kár lenne titkolni, hogy a képek válogatása közben biza-biza nem is csak egyszer lábadt könnybe a szemem. Hiányzik nagyon sok minden, ami ott volt és itt nincs, de szeretem az itteni létet is. Az egyetem remek, tele csupaszív emberekkel.

Alberto meglátogatott és beszélgettünk egy nagyon jót, főztünk és buliztunk. Kicsit visszahozta Izlandot s jó volt valaki olyannal is beszélni róla, aki ismerte a történetek szereplőit, aki valahol ugyanúgy és ugyanazt hiányolja.

Időközben pedig készült egy kis rádiós riport, köszönettel egy kedves családtagomnak/volt tanáromnak/segítőmnek. Olyan 56 perc kb :D (zenevel együtt)



A likre kattintva le lehet tölteni, hallgatgatni (kell valamilyen bővitmény ahhoz, hogy online meg lehessen hallgatni, de barki letöltheti és élvezheti a beszélgetést - a jobb felső sarkoban lefelé mutató nyilra kattintva lehet elmenteni). Lassan-lassan a film is készül, remélem a napokban jelentkezem megint. Addig pedig nagy ölelés mindenkinek.